Hírek

2017.06.01. 19:25

Tudást, emberséget adnak a diákoknak - Díjazták a pedagógusokat

VESZPRÉM - Bárdfalvi Katalin, Ebele Ferencné, Poór Zsuzsánna és ifj. Szathmáry Árpád vehette át a Ranolder-díjat a város pedagógusnapi ünnepségen.

Marton Attila

A pedagógusok emberséget és tudást adnak a gyermekeknek, munkájuktól függ a következő nemzedékek jövője – hangsúlyozta köszöntőjében Porga Gyula polgármester. Hozzátette, a pedagógusok a magyar oktatás aranytartalékai. Szép, egyben nehéz hivatás az övék, amely évezredek óta nem veszített fontosságából.

Bárdfalvi Katalin, az Egry Úti Körzeti Óvoda nyugalmazott óvodapedagógusa úttörő szerepet játszott a dalos játék és a zenei nevelés kialakításában, valamint kezdeményezésére indult el az óvodai úszásoktatás. Ebele Ferencné, a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója kiemelkedő szaktanári munkát végez, nagy elhivatottsággal vezeti az intézményt, amely irányításával folyamatosan fejlődik. 2008-ban a veszprémi igazgatói munkaközösség vezetőjének választották. Poór Zsuzsánna, a Rózsa Úti Általános Iskola angolnyelv-tanára az oktatás mellett tananyagfejlesztést folytat, tankönyvek szerzője, fontos szerepet vállal az intézmény nemzetközi kapcsolatainak kialakításában. Ifj. Szathmáry Árpád, a Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma igazgatója elhivatottsággal, hozzáértéssel végzi szaktanári és intézményvezetői munkáját. Tanítványai rendszeresen eredményesen szerepelnek regionális és országos versenyeken, vezetője a természetjáró szakosztálynak.

A Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub Borsi Lőrinc-emlékérmet adományozott Schnellbach Imrénének és posztumusz Schnellbach Imrének. A díjat fiuk, ifj. Schnellbach Imre vette át Némedi Lajos alpolgármestertől és Borsi Györgytől. A házaspár 2003-ban lépett be a klubba, ahol mindketten aktívan részt vettek a programokban. Az ünnepségen az Orsolya-Fashion Line Mozgásművészeti Egyesület növendékei adtak műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!