Hírek

2015.05.06. 10:19

Nem született ítélet Ferenczi Gábor büntetőperében (frissítve)

Szeptember végére napolta el a bíróság Ferenczi Gábor büntetőperét. Az ügyész és a védő is szükségesnek tartotta további szakértő meghallatását.

Penk Tímea

Devecser ősszel megválasztott polgármestere két évvel ezelőtt Ajka belvárosában elütött egy biciklit toló idős asszonyt. Ferenczi Gábor akkor a Jobbik országgyűlési képviselője volt, mentelmi jogáról lemondott. A nyomozást követően halálos közúti baleset gondatlan okozásának a vétsége miatt emeltek vádat a politikus ellen.

Az Ajkai Járásbíróság tanúkat és szakértőket hallgatott meg a május 6-án tartott elsőfokú tárgyaláson. Ferenczi Gábor a vasútállomásra hajtott gépkocsijával, amikor az Alkotmány utca szélén parkoló autók közül egy 92 éves, alacsony és vékony testalkatú asszony kitolta a biciklijét. Az elhangzottak szerint a politikus a jobb első fényszórójával ütötte el a sértettet, aki ennek következtében életét vesztette.

A tárgyaláson felmerült a szélvédő szennyezettsége, a kesztyűtartó felett heverő újságok visszatükröződése, a vakító napfény, illetve hogy a sofőrnek mikor kellett észlelnie a gyalogost és mikor kezdett fékezésbe. Józsa Edina ügyvéd több észrevétel mellett kifogásolta, hogy a biciklit toló asszonyt szabályosan áthaladni szándékozó gyalogosként tüntette fel a vádirat, holott onnan száz-százötven méterre található a gyalogátkelőhely.

Szilágyi Tamás ügyész és Vörös Barbara bíró szerdán Ferenczi Gábor elsőfokú bírósági tárgyalásán
Fotó: Penovác Károly

Ferenczi Gábor előadta, hogy az Alkotmány utcát fasor szegélyezi, kivéve az útkereszteződést, ahol megváltoztak a látási viszonyok. A parkoló autók közötti gyalogosra nem lehetett számítani.

- Az elmúlt két évben nem telt el úgy nap, hogy ne játszódtak volna le a történtek. A balesetet nem lehetett elkerülni, hiszen amint megláttam a nénit, azonnal fékeztem és balra fordítottam a kormányt - mondta a vádlott, aki határozottan állította, hogy betartotta a KRESZ szabályait. Ferenczi Gábor rendkívül sajnálta a történteket, és a tanúként meghallgatott sértetti hozzátartozónak ismételten kifejezte részvétét, aki megbocsátott. Különös tény, hogy a sértett és a vádlott is május 28-án született.

A tanúk szerint a 92 éves asszony korát meghazudtoló állapotban volt, mozgása, látása, hallása ép volt, szemüveg nélkül kézimunkázott és még táncolt is a nyugdíjasklub rendezvényein.

A bíróság a bejelentett további bizonyítási indítványok miatt a tárgyalást elnapolta szeptember 30-án fél kilencre.

Ferenczi Gábor nem járult hozzá, hogy róla a tárgyaláson fénykép készüljön, nyilatkozni sem kívánt a Naplónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!