Hírek

2016.04.13. 17:49

Nem írt még ki pályázatot a kórház főigazgatói posztra

Veszprém – Nem írt még ki pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a veszprémi kórház főigazgatói posztjára, így jelenleg még legfeljebb önjelöltekről lehet beszélni – közölte Rácz Jenő, a veszprémi kórház főigazgatója.

Kovács Erika

Az ügyben korábban megírtuk, nyugdíjba vonul idén júliusban Rácz Jenő, a veszprémi kórház jelenlegi főigazgatója. Posztját megpályáztatja a fenntartó. Értesülésünk szerint több név felmerült, de a vezető személyéről biztosat még nem lehet tudni. Az intézmény működtetője, az ÁEEK pályázatot ír majd ki a vezetői székre, amelyben meghatározza az alapvető feltételeket, többek között a felsőfokú végzettséget, a vezetői gyakorlatot, egészségügyi menedzser képesítést, illetve minden olyat, amit a fenntartó még fontosnak lát a poszt betöltéséhez.

A beérkező pályázatokat a bírálóbizottság értékeli, mely több tagból áll, így mások mellett az ÁEEK,  az egészségügyért felelős államtitkárság, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Kórház Szövetség, a helyi közalkalmazotti tanács delegáltjából. A bizottság tesz majd javaslatot a leendő vezető személyére az egészségügyért felelős miniszternek, aki a kinevezésről dönt. Hogy ki lesz a kórház új vezetője, még nem lehet tudni. Információnk szerint Dávid Gyula orvos igazgató és Sydó Tibor osztályvezető főorvos pályázna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!