Hírek

2015.11.12. 18:27

Nem a bűnösök ülnek a vádlottak padján?

Veszprém – Eljárási hibákra, bizonyítottság hiányában megalapozatlan vádra hivatkozva ártatlannak nevezték védenceiket, ezért felmenésüket kérte Patócs Ilona és Újhelyi Bence védő csütörtökön a Veszprémi Törvényszéken, Mészáros Mária tanácsvezető bíró előtt.

Kovács Erika

A fegyveresen elkövetett rablás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt elsőrendű budapesti K. L.-t 11 év, a másodrendű budapesti P. I.-t 10 év fegyházban letöltendő, a harmadrendű Veszprém megyei F. Zs. vádlottat pedig három év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte az első fokon eljáró Ajkai Járásbíróság 2014 novemberében. Az első- és másodrendű vádlott előzetesben, a harmadrendű pedig az ajkai bíróság döntéséig házi őrizetben volt, azóta szabadlábon védekezik. Ügyvédeik a csütörtöki tárgyaláson többek között azt mondták, védenceik ártatlanok, és nem követték el a bűncselekményt, az ellenük felhozott bizonyítékok alaptalanok. Az elsőrendű vádlott utalt rá, a házkutatásnál nála talált márkás óra az övé, hiába tudta ezt papírral igazolni, azt senki nem ellenőrizte. Patócs Ilona ügyvéd lapunknak elmondta, a vádlottak 2013 év elején történt elfogása után  pontosan ugyanaz az eset történt meg Balatonlellén és Gyenesdiáson is, pedig akkor védenceik már előzetesben, illetve házi őrizetben voltak. Kifogásolta továbbá, a helyszínen rögzített DNS nem egyezik a vádlottakéval, egy védett tanú pedig  terhelő vallomást tett rájuk, így kikerült az előzetesből, ahová más bűncselekmény miatt került. Az ügyvéd tárgyaláson elhangozottakra hivatkozva kijelentette, a védett tanú vallomását nem ellenőrizték, ugyanakkor a vád és az elsőfokú ítélet erre épült. Az ügyvéd kifogásolta a hatóságok szagazonosítási eljárását, és a tárgyalásokon – mint mondta – be is bizonyosodott, hogy az törvénysértő.

Újhelyi Bence védő egy újabb tanú meghallgatását indítványozta, ennek a bíró helyt adott, és a tárgyalást elnapolta jövő év február 11-ére.

A vád szerint egy Veszprém megyei városban a harmadrendű vádlott megmutatta az első- és másodrendűnek a házat, amit ismert és feltételezte, ott pénzt és értéket találnak. Egy asszony és a lánya tartózkodott otthon, ahová a vádlottak 2011. október 5-én, arcukat fekete maszkkal eltakarva, a szúnyoghálót kiszakítva bementek, és egyikük azt kiáltotta a sikoltozó asszonynak, hogy "fogd be a pofádat, kinyírlak!" Aztán a vádlott az asszonyt hasra fordította, takarót dobott rá és rálépett a fejére. A másodrendű vádlott pedig a nő lányát rávágta a lépcsőre, aki könyörgött neki, ne bántsa! Az elsőrendű vádlott folyamatosan megöléssel fenyegette a háziakat, és a vád szerint többször megütötte, megrúgta az asszonyt. A másdorendű pedig maroklőfegyvernek tűnő tárgyat tartott a nők feje irányába, akik megmondták a széf adatait, ahonnan a vádlottak négymillió forint értékben készpénzt, órát, ékszert vittek el. Végül anyát és lányát a kamrába vitték, ahol összekötözték őket, szájukra ragasztószalagot tettek és rájuk zárták az ajtót, de később sikerült kiszabadulniuk. A nők testi és lelki sérüléseket szenvedtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!