Hírek

2015.11.27. 20:26

Ne ész nélkül vásároljunk! A fogyasztás nem boldogság

A hétvégén a fekete péntekkel vette kezdetét a karácsonyi roham, amit segít, hogy az adventi időszak négy vasárnapján nyitva tartanak a bevásárlóközpontok, a plázák, a karácsonyi vásárok.

Tremmer Tamás

A hétvégén indulhat a karácsonyi vásárlási roham. A forgalom ugrásszerű növekedésére számítanak a kereskedők, amit az is segít, hogy négy hétvégén keresztül már vasárnap is nyitva tarthatnak a nagyobb üzletek. A rohamhoz a kezdő lökést a Black Friday (fekete péntek) adhatta meg, sok áruház ekkor kezdte meg a karácsonyi akcióit. Ugyanakkor ennek ellenpólusaként éppen ekkor tartották a tudatos vásárlók napját, a napi fogyasztói böjtöt.

November utolsó péntekje a Buy Nothing Day (vagyis a ne vásárolj semmit nap). A Csalán Egyesület több éven keresztül csatlakozott az akcióhoz, idén csak kapacitás híján nem, tudtuk meg Szalay Tímea elnöktől. Hozzátette, a kampány célja, hogy felhívja a figyelmet, ne vásároljunk meg feleslegesen mindent, és ha már megvettük, a lehető legkevesebb csomagolással tegyük. Az akcióval arra is rávilágítanak, hogy a fogyasztás nem egyenlő a boldogsággal.

A tavaly december közepén elfogadott törvény értelmében március 15-től vasárnaponként nem lehet dolgoztatni a kereskedelemben. Kivételként rögzítették az adventi időszak négy vasárnapját, így e hétvégétől vasárnap is vásárnap.

Jó lesz ez a négy vasárnap, mindenki nyugodtan tud vásárolni, mondta Vágó Péter, a Kereskedők és Vállalkozók Veszprém Megyei Képviseletének elnöke.

Ezúttal a rendőrök nem csak az alkalmi tolvajokra ügyelnek. Mi is legyünk óvatosak, figyeljünk minden gyanús körülményre
Fotó: Penovác Károly

A lehetőségnek a kereskedők is örülnek.

Ráadásul a fekete péntekkel kellő felvezetést is kapott a vasárnap. Vágó Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte, ez az őrület Amerikából jött, végigsöpör a kontinensen, és hazánkban is egyre többen csatlakoznak hozzá. Kicsit olyan ez, mint a Valentin-nap, aminek egyre nagyobb a népszerűsége.

A kereskedők értelemszerűen minden ilyen akciónak örülnek. Afelől sem hagyott kétséget, hogy lesz még ilyen megmozdulás. A kereskedők ugyanis számtalan dolgot kitalálnak, hogy lendítsenek a forgalmukon.

A Black Friday esetében egy szinte hisztérikus pszichózis történik, nagyon erősen manipulálják az embereket és mesterségesen gerjesztik a vásárlási lázat a kereskedők, mondta Szilágyi Judit pszichológus. Az adventi időszakban ugyanez történik, visszafogottabban: másfél hónapon keresztül ingerlik a vásárlókat, és ennek hatására számos olyan terméket megveszünk, amit máskor nem vennénk meg, tette hozzá a szakember, aki a reklámok kapcsán arról is beszélt, a fiatalabb nemzedékeknek meg lehetne tanítani a hirdetések befogadását, hogy minél jobban kiszűrjék a reklámok manipulatív részeit.

Krén Krisztián

Az utolsó pillanatban szoktam beszerezni a karácsonyi ajándékokat. Általában utánanézek az interneten is, mielőtt eldöntöm, az üzletben vagy online felületről vásárolok.

Korona Gergely

Nemeséri Gabriella

Korábban december második felére maradt az ajándékok beszerzése, idén már jóval korábban nekiálltam az ötletelésnek, vásárlásnak. Ha ajándékról van szó, nem figyelem az akciókat.






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!