Hírek

2016.10.01. 10:15

Ne adjuk fel a reményt!

Pápa - Korunk egyik legriasztóbb népegészségügyi problémája a rosszindulatú daganatos betegségek okozta magas és drámaian emelkedő halálozás.

Laskovics Márió

Súlyos teher ez az egészségügyi ellátórendszeren, de a társadalom egésze számára is – fogalmazott Bagoly Katalin belgyógyász, onkológus a Gyurátz Körben tartott előadásában. Bagoly Katalin belgyógyász, onkológus volt a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör vendége szeptember 29-én, csütörtökön. Az Evangélikus Látogatóközpontban megszervezett eseményen Polgárdi Sándor esperes köszöntötte a megjelenteket.

A főorvos asszony szaknyelvet sem nélkülöző előadásában arról beszélt, hogy mit jelent Pápán onkológusnak lenni. Szó esett még a daganatos betegségek előfordulásáról, kialakulásainak okairól, a különböző típusú daganatokról, a korai diagnózisok, a szűrővizsgálatok szerepéről, az onkológiai gyógyítás kibővült lehetőségeiről.Bagoly Katalin 37 éve van az orvosi pályán, tinédzser kori szívproblémái hatására választott fizikai munkával nem járó hivatást.

A Vas megyei Gérce községből származó doktornő elmondta, azért került Pápára, mert a szombathelyi belgyógyászaton már nem volt hely. Kőszegen járt gimnáziumba latin tagozaton, Pécsett végezte az egyetemet 1979-ben. 1985-ben belgyógyászatból, 1995-ben klinikai onkológiából szakvizsgázott.

- Korunk egyik legriasztóbb népegészségügyi problémája a rosszindulatú daganatos betegségek okozta magas és drámaian emelkedő halálozás. Súlyos teher ez az egészségügyi ellátórendszeren, de tehertétel a társadalom egésze számára is, és nem csak anyagi értelemben. A rákbetegek, családjuk, környezetük szenvedése számokban mérhetetlen.

A rák köztudatban élő képe fenyegető, a társadalom széles köreiben szorongást és félelmet kelt. A tumor epidémia megfékezését célzó küzdelem mind nagyobb tudományos, társadalmi, politikai és anyagi erők mozgósítását jelzi – hangzott el az előadásban.- Rendkívül fontos, hogy a munkám során tudjam, hogy mit lehet tenni, és azt megtegyem itt, Pápán. Illetve tudjam azt, hogy hova küldjem a beteget. Ehhez szakmai tudás kell, amit igyekszem karban tartani, évente többször elmegyek kongresszusra, járnak a továbbképző lapok.

Kapcsolatom van a szombathelyi, a veszprémi, a győri centrumokkal, és az Országos Onkológiai Intézettel. Az onkológiai betegségek felfedezésében a patológia az irányadó, tehát tudni kell a patológiai leletet értékelni, és azt, hogy az alapján hova küldjük a beteget. Ezt megelőzik a különböző diagnosztikai lehetőségek, amelyek itt, Pápán magas szintűek. Ez a szakmai alap adja a jó érzést, hogy mindent megtettem a betegért. Ameddig tudom, igyekszem a reményt is tartani a betegben és a hozzátartozókban is – nyilatkozta lapunknak a főorvos.

- Az utóbbi 25 év alatt majdnem megduplázódott a daganatos betegek száma, így Pápán is arányosan elég sok a beteg mind a szakrendelőben, mind a gondozóban. Nagymértékben fejlődött az évek folyamán a diagnosztika, így sokkal több beteget tudnak diagnosztizálni, és ennek alapján javult a gyógyítás, nőtt a gyógyult betegek száma is. A diagnosztikában a képalkotó és a molekulárbiológiai vizsgálatok rendkívüli módon változtak.

A géntérképezés létrejöttével az onkológiai betegségek genetikai diagnózisát tudjuk felállítani, és célzottan, egyénre szabottan adhatjuk a kezelést – mondta el a főorvos, aki a képalkotó vizsgálatok közül a computer tomográfot (CT), a mágneses rezonanciát (MR) és a pozitron emissziós tomográfiát (PET) emelte ki.- A korrekt tájékoztatásra nagy szükség van, mert sok esetben hirtelen jön a betegség. Igyekszünk elmagyarázni a betegnek, hogy milyen állapotban van, mi a teendő, mit szándékozunk tenni, és neki mi a feladata a betegséghez való hozzáállásban és a gyógyulás érdekében.

A betegségek kialakulásában nagy szerepe van az életmódnak. Azon belül a társadalmi-gazdasági helyzetnek, a dohányzásnak, a helytelen táplálkozásnak, a mértéktelen alkoholfogyasztásnak, a mozgásszegény életvitelnek, az elhízásnak, a túlzásba vitt napozásnak – mutatott rá Bagoly Katalin.A daganatos betegségek gyógyításával foglalkozó belgyógyász, onkológus a pápai emlőműtöttek Megújulás Klubjának patronálója, támogató orvosa.

- Ez abszolút kedves kötelességem. Az országosan is jó hírű klub tevékenységei közé tartozik a könyvkiadás, a rendszeres havi összejövetelek, az országos hálózatba való integrálódás, előadásokra járás, az új betegek tájékoztatása – számolt be patronáltjai feladatairól a szabadidejében szívesen olvasó és kiránduló szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!