Hírek

2017.03.24. 19:10

Munkát keres? Itt biztosan talál! - II. Napló-állásbörze a Veszprém Arénában

Veszprém - A régió legnagyobb munkáltatói ott lesznek a március 29-én, szerdán megrendezendő Napló-állásbörzén, ahol több ezer munkahelyet kínálnak majd az érdeklődőknek.

Molnár Sándor

Tavaly szeptember után már másodszor tartják meg az állásbörzét a Veszprém Arénában. Negyven kiállító már jelezte részvételi szándékát a rendezvényen. Különleges lehetőség ez a munkaadóknak és a munkavállalóknak is a személyes találkozásra. Előbbiek közvetlenül feltérképezhetik a hiánypozíciókra jelentkezők adottságait, a munkavállalók pedig egy helyen ismerhetik meg a megyében felkínált állásajánlatokat.

- A munkaerő-kereslet és -kínálat nem sokat változott az elmúlt időszakban, a munkaerőhiány továbbra is érinti a térség cégeit, éppen ezért nagy jelentőségű a tavaszi állásbörze. Sok olyan kis-, közép- és nagyvállalat vesz részt a kiállításon, amelyek megoldást keresnek az őket érintő munkaerőhiányra. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan többezres látogatói létszámra számítunk. Újdonság, hogy a veol.hu állásbörze-mellékletén az érdeklődők megismerkedhetnek a kiállító cégekkel. A börzén néhány szakma élőben is bemutatkozik, és lesz olyan kiállító is, amelyik az általa gyártott termékekből hoz magával néhányat, amelyeket ki lehet próbálni - mondta el Ódor Péter, a rendezvény szervezője.

Ódor Péter, az állásközvetítő rendezvény szervezője
Fotó: archív

A szervezők 40 kiállítóra és több ezer felkínált álláslehetőségre számítanak. A szakképzettséget nem igénylő munkahelyektől a diplomás állásokig találhatnak majd különböző ajánlatokat az érdeklődők. Az iparból és a kereskedelemből érkező munkáltatók mellett jelen lesznek ajánlataikkal a honvédség és a rendőrség képviselői is, akik életpályamodellel érkeznek az arénába. Képviselteti magát a rendezvényen a kormányhivatal, és a NAV szakembereitől is lehet kérdezni a helyszínen.

Az álláskeresőknek önéletrajzzal érdemes kilátogatni az eseményre, mert a Veszprém Arénában március 29-én, szerdán 10 és 17 óra között azonnali regisztrációra és állásinterjúkra is készülhetnek. A Pannon Lapok Társasága nemcsak koordinálja a rendezvényt, hanem kiállítóként is jelen lesz állásajánlataival az ingyenesen látogatható rendezvényen.

Az Állásbörze melléklet ITT érhető el

További információk itt!

Itt is talál részleteket!

Itt jelezheti, ha eljön az állásbörzére

Már épülnek a standok!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!