Hírek

2017.02.15. 13:50

Napelem, műszerek - Energiatakarékos kórház

Pápa - Energiahatékonyságot javító fejlesztések és világításkorszerűsítés valósul meg a pápai Gróf Esterházy Kórházban sikeres pályázatoknak köszönhetően, emellett pedig gépek, műszerek beszerzésére is lehetősége nyílt az egészségügyi intézménynek.

Polgár Bettina

Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója a fejlesztéseket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, szükségesnek tartották, hogy az intézmény gazdálkodását javítsák, illetve, hogy megújuló energiaforrásokat is fel tudjanak használni.

- A két fő cél, amit szerettünk volna megvalósítani, a napelemek telepítése, valamint a világítás korszerűsítése volt. Emellett lényeges az energiatakarékos izzók, égők beszerzése, és a régi, elavult technikával működők cseréje. Sikeres pályázatunk révén összesen 223 napelem beszerzésére és telepítésére kaptunk lehetőséget, melyek teljesítménye éves energiafelhasználásunk 8-10 százalékát jelenti, ez pedig 2,5 millió forint megtakarítást eredményez.

Vörös Ibolya és Kovács Zoltán az újabb fejlesztésekről szóló sajtótájékoztatón. Ismét jelentős beruházások színtere lesz a pápai kórház
Fotó: Polgár Tibor

Ebből az összegből a betegellátás feltételrendszerének javítását, illetve gépek, műszerek beszerzését szeretnénk megvalósítani - hangsúlyozta a főigazgató. A tervezett fejlesztések kivitelezéséhez a Gróf Esterházy Kórház 48,4 millió forint támogatásban részesült.

- Az energiatakarékos világítóeszközök beszerzését ugyancsak fontosnak tartottuk. Ezek szintén elő tudják segíteni a komfortos működést, mivel többek között a világítástechnika vonatkozásában nem mindegy, milyen körülmények között tudjuk a betegeinket a mindennapokban ellátni, milyen feltételek mellett tudunk dolgozni - mutatott rá Vörös Ibolya.

Mint mondta, a közbeszerzési eljárásokat már lefolytatták, a szerződés aláírása napokon belül megtörténik, így néhány hét múlva elindul a napelemek telepítése is, és reményeik szerint 2017 júniusára megvalósul a beruházás. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, területi közigazgatásért felelős államtitkár a napelemrendszer kapcsán ki-emelte, Pápa az ország második legnaposabb övezetében fekszik, ahol évente átlagosan 1970 órán keresztül süt a nap, sőt, 2015-ben 2258 napsütéses órát regisztráltak.

Az államtitkár ismertette, az említett támogatás elnyerése mellett a Gróf Esterházy Kórház 2016-ban 73 millió forintot kapott gépek, műszerek beszerzésére. Vörös Ibolya kifejtette, ezen összeg révén négy altatógépet, lélegeztetőgépet, a mindennapi ellátáshoz szükséges EKG-kat, festőautomatát, urológiai eszközt, sebészeti kézi műszert, hideg-légsterilizálót, valamint kardiológiai és nőgyógyászati ultrahangot szereztek be. Továbbá lehetőség nyílt a napi használatban lévő gépek, műszerek elhasználódásából adódó javítások fedezésére is.

- A támogatások nélkül nem tudtuk volna ezeket az infrastrukturális beruházásokat megvalósítani, melyek révén a felújított rendelőkben és a műtőkben már a kor elvárásának megfelelő feltételrendszerrel is rendelkezünk - zárta beszámolóját Vörös Ibolya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!