Hírek

2016.09.28. 21:00

MSZP: Maradjon otthon!

Ajka - Bárhova, csak ne a szavazófülkébe! Így lehetne összefoglalni a Magyar Szocialista Párt és az Összefogás Ajkáért Egyesület megyei Európa- napját.

Piltman-Horváth Barbara

Ajkán, az Európa parkban rendezett eseményen a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, Molnár Gyula és Gőgös Zoltán, a párt országos  elnökhelyettese és a Veszprém megyei szervezet elnöke mondott beszédet. A napfényes, derűs időben többen is összegyűltek a parkban, akiket a Pannon Várszínház színművészei, Kovács Ágnes Magdolna és Szente Árpád Csaba bűvölt el a Valahol Európában és a Vén Európa című dalokkal, majd az MSZP politikusai következtek a színpadon.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke kifejtette, olyan kérdésre kell válaszolni vasárnap, ami nincs is feltéve, így nincs rá jó válasz
Fotó: Pesthy Márton

Molnár Gyula, a párt elnöke beszédében kifejtette, olyan kérdésre kell válaszolniuk a választóknak vasárnap, ami nincs is feltéve, így nincs rá jó válasz, ezért mindenki maradjon inkább otthon, vagy tervezzen más programot vasárnapra. - Nem tudjuk, mi következik majd a szavazás után, október 3-án. Nem láttunk semmilyen törvényjavaslatot sem arra vonatkozóan, ha győznek a nemek vasárnap, sem érvénytelen szavazás esetére. Mi lesz, ha azt mondják később, igazából arra szavaztunk, hogy ki akarunk lépni az Európai Unióból? - mondta az elnök. Gőgös Zoltán is hasonló gondolatot osztott meg a jelenlévőkkel. - Nem lehet kérdés, hogy jelenleg is az Európai Unióban vagyunk, és továbbra is azért dolgozunk, hogy ott is maradjunk. A menekültellenes propaganda nem más, mint a valódi problémák elfedése - tette hozzá, szintén a távolmaradásra buzdítva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!