Hírek

2015.11.03. 12:48

Michael Nobel professzor a sümegi közösségi főiskola szenátora lett

Michael Nobel orvosprofesszort nevezték ki a jövő szeptemberben induló sümegi közösségi főiskola első szenátorává, ami jelentős rangot kölcsönöz az induló intézménynek - tájékoztatta a város polgármestere kedden az MTI-t.

Végh László (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy Michael Nobel, a Magyarországon még újdonságnak számító oktatási forma, a közösségi főiskola elkötelezett támogatója.

A tervek szerint jövő szeptemberben indul majd meg az oktatás a John Henry Newman Felsőoktatási Képzési Központ által alapított sümegi intézményben, ahol több mint tíz szakon mintegy 340 fiatal tanulhat majd. A gazdasági képzés mellett az intézmény oktatási kínálatában, a helyi igényeket szem előtt tartva, szerepel majd a wellness-rekreáció, a turizmus és a marketing is. 

Végh László úgy fogalmazott, hogy a 6300 lakosú település számára nagy lehetőséget rejt, hogy a történelmi Nobel család tagja elfogadta a főiskola felkérését és a szenátus első kinevezett tagja lett. 

A sümegi közösségi főiskola társadalmi szenátusa az intézmény presztízsét megtestesítő legmagasabb szintű tanácsadó és döntés-előkészítő testület lesz, feladatai közé tartozik a jószolgálati tevékenység koordinációja, az etikai kódex megalkotása és az intézmény stratégiai irányainak meghatározása is - ismertette a polgármester.

Elmondta azt is, hogy a szenátusnak tagja lesz egy kínai származású üzletember is, és a tervek szerint a létszám tovább bővül majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!