Hírek

2017.01.11. 17:33

Mi történik a feleslegessé vált fenyőkkel?

Pápa - A vízkereszt utáni nagy rohamot követően még mindig folyamatos a feleslegessé vált fenyők begyűjtése városszerte – fejtette ki lapunknak nyilatkozva Buics Lajos, a pápai városgondnokság kommunális részlegvezetője.

Polgár Bettina

Buics Lajos elmondta, akárcsak a korábbi években, most is felhívták a lakosság figyelmét, hogy karácsony, illetve főleg vízkereszt után a feleslegessé vált fenyőfákat a lakótelepeken a hulladékgyűjtő konténerek mellé helyezzék ki. – Ennek a felhívásnak a lakosság eleget is tesz, ami a mi munkákat lényegesen megkönnyíti, hiszen a kiküldött járművek mindig egy-egy adott helyen találják meg a fenyőket, ugyanott rakodnak, és nem kell egyesével összeszedni a fákat – magyarázta a kommunális részlegvezető.

Hozzátette, a családi házas övevetekben szintén begyűjtik a fenyőket, a város ezen részeibe hetente egyszer küldenek egy járművet, végigjárják az összes érintett utcát, és ahol kirakták a ház elé a fát, ott felszedik és elszállítják.

– Január másodikai kezdettel folyamatosan gyűjtjük a fenyőfákat, de december 27-én már találtam a városban kirakott fenyőt. A legnagyobb mennyiség ezen a héten, hétfőn jelent meg, vízkereszt után. A hétfői és a keddi napon négy jármű gyűjtötte a város területén a fákat. A munka azonban folyamatos, hiszen napról napra raknak még ki feleslegessé vált fenyőket, mivel természetesen nem egyszerre szedik le az emberek a karácsonyfát – mutatott rá Buics Lajos. Kiemelte, ugyan kevesebb járművel, de továbbra is járőröznek a városban, és begyűjtik a kirakott fákat.

A pápai városgondnokság kommunális részlegvezetője elmondta, az összeszedett fenyőket beszállítják a Téglagyári úti telephelyükre, ahol ledarálják, majd aprítékként hasznosítják ezeket az Esterházy-kastély kazánjának fűtésére. Buics Lajos megjegyezte, a fenyők ugyan terebélyesnek tűnnek, de kevés haszonanyag jön ki belőlük, azonban így is próbálnak csökkenteni a költségeken.

– Ha az időjárás engedi, emellett folytatjuk az utcai sorfák gallyazását, ha pedig leesik a hó, akkor természetesen hóeltakarítással is foglalkozunk – zárta a kommunális részlegvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!