Hírek

2017.08.23. 13:25

Mentsd a bringádat! Regisztrációs és mobil centrum Veszprémben

Veszprém - Mobil bűnmegelőzési centrummal, illetve kerékpár regisztrációval várták az érdeklődőket a rendőrök kedden egy Almádi úti parkolóban Veszprémben.

Kovács Erika

A főszervező Gaál Csaba címzetes rendőr őrnagy, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében az akcióról elmondta, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács vásárolta a mobil bűnmegelőzési centrum nevű kisbuszt, amelyből mindössze három található az országban. Egy-egy járművel a rendőr-főkapitányságokkal történt előzetes egyeztetés után mennek házhoz a rendőrök az egyes megyékben, illetve járják vele a különféle rendezvényeket, helyszíneket.

A busz révén kényelmes körülmények között beszélnek az érdeklődőknek arról, hogyan lehet elkerülni a különféle bűneseteket, másfelől a jól felszerelt mobil centrummal a rendőrök tájékoztatást adnak különféle tematikus bűnmegelőzési programokról, mint például a legkisebbeknek szóló "Ovi-zsaru", aztán az általános iskolásoknak készült DADA,  illetőleg a középiskolás diákoknak összeállított "Ellenszer" nevű programról.

A busz által nyújtott lehetőség mellett a rendőrök kerékpárok regisztrációját is elvégzik, amire bármelyik bringás ingyen jelentkezhet. Eszerint a bringa adatait számítógépes programmal rögzítik, mely ezzel országos nyilvántartásba kerül, hogy adott esetben könnyebben megtalálják az eltűnt kerékpárt.

Tandari Ferenc kerékpárját regisztrálja Gaál Csaba  címzetes rendőr őrnagy Veszprémben
Fotó: Kovács Erika

Veszprémben több bringás is megállt és élt a regisztráció lehetőségével, azt mondták, megnyugtató, ha a kerékpár adatait rögzítik, így ha netán ellopják tőlük a kétkerekűt, akkor az gyorsabban előkerülhet.

A rendőrség a mobil centrummal, illetőleg a kerékpár regisztrációval szerdán Zánkán , az Erzsébet táborban, csütörtökön pedig a Balatoni Bringakör révfülöpi szakaszán várja az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!