Hírek

2017.07.28. 18:35

Sulák Martina 2015-ben lett az Anna-bál szépe: megváltozott-e az élete a sikertől?

Sulák Martina 2015-ben helyi lányként, életében először a tizennyolc éves hölgyeknek érkező önkormányzati meghívással érkezett a balatonfüredi Anna-bálba, ahol ő lett a bál szépe.

Sági Ági

- Akkor érettségiztem a Pápai Református Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában, és a Táncművészeti Főiskolára jelentkeztem. Most fogom ezt is befejezni - meséli Sulák Martina, aki jelenleg párjával Budapesten él. Azt, hogy milyen meghatározó volt számára az az este, talán jól jelzi, hogy szakdolgozatát is az Anna-bálról, a báli táncok változásáról írja.

Minden, a bálra érkező nő nyakába számozott porcelánszívet akasztanak. Aki szeretne bálkirálynő lenni, az a szívet a nyakában hagyja, az idősebb generáció általában leveszi. A bálon az első körben a résztvevők szavaznak, a sétálgató lányok közül a szerintük legszebb porcelánszívének számára. A legtöbb szavazatot elérő tizenöt lány közül aztán a zsűri választja ki a bál szépét és két udvarhölgyét.

Sulák Martina 2015-ben, helyi lányként nyerte el a bálkirálynői címet
Fotó: Tóth Kristóf

A bál után közvetlenül, és a következő évben, amikor ő nyitotta meg a bált, sok megkeresése volt. Mint mondja, nem vállalt el mindent, de voltak fotózásai, jelentek meg képei. Mindig is érdekelte a szépségipar, de hosszú távon tánctanítással is szeretne foglalkozni. Most is dolgozik gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Jó kiegészítésnek látja a modellmunkát is. Éppen az elmúlt hetekben kereste meg egy modellügynökség, így hamarosan megint több fotózásra jár majd.

- Fontosnak tartom, hogy ez nem szépségkirálynő-választás volt. Itt bálkirálynőt választanak, ami nem ugyanaz. Én ennek jobban örülök, mert egy történelmi dolognak lehettem részese - tette hozzá. Korábban Martina is gondolkodott rajta, hogy elindul egy szépségversenyen is, de a versenyek rossz híre miatt erről letett.

Nagyon büszke a díjként nyert herendi vázára és az aranyalmára, bízik benne, hogy egyszer majd unokáinak is elbüszkélkedhet velük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!