Hírek

2017.05.09. 18:50

Megszépült Balatonalmádi - Virágosítottak a vasútállomásokon és a templomoknál

BALATONALMÁDI - Városszerte több helyen ültettek virágokat az elmúlt hetekben a Honismereti és Városszépítő Kör tagjai.

Marton Attila

A civil szervezet 2013-as megalakulása óta sokat tesz a település szebbé varázsolásáért. A Föld napja alkalmából a Gombászok Asztaltársaságával több helyen szemetet szedtek, a május elsejei hosszú hétvégén pedig a Köcsi tó környékén takarítottak. A civilek az utóbbi időben a város több pontján is virágosítottak.

Miklós Gyula, Kravácz Valéria, Molnár Jánosné, Benedek Gyuláné és Miklósné Sarolta a balatonalmádi vasútállomáson vettek részt a muskátlik elültetésében   Fotó: Gaál Ildikó

A napokban a település egyik legfrekventáltabb pontján, a balatonalmádi vasútállomáson piros és fehér muskátlikat ültettek a tizenegy csüngő virágtartóba Barta Józsefné vezetésével. Az utóbbi hetekben emellett virágosítottak a káptalanfüredi vasútállomáson, a Felsőörsi út és Töltés utca kereszteződésében, a Szent Imre és Szent Ignác templomok környezetében, rövidesen pedig a szolgáltatóház szomszédságában folytatják a munkát, tudtuk meg Töltési Erzsébettől, a szervezet titkárától.

A Kör a város civil pályázatán nyerte a virágültetéshez szükséges forrást, idén először pedig a templomok környékét kizárólag a plébániai pályázaton nyert pénzből tették szebbé Császár Melinda ötlete nyomán. A Kör tagjai hálásak a Városgondnokság dolgozóinak, akik mindig partnerek akcióikban, és a sok civilnek, akik ötleteikkel, tenni akarásukkal részt vesznek városuk szépítésében.

Legjobb példa erre az Almádi Tojásfa, amelyre pár hét alatt a helyi rendőrségtől kezdve a Vörösberényi Nyugdíjas Klubig, a közterületfelügyelőktől a vegyeskarig számos szervezet és rengeteg magánszemély, gyerekek és felnőttek, helyeztek fel egy vagy több tojást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!