Hírek

2017.05.18. 13:31

Megőrzik a főorvos szellemiségét - Átadták a Csillag József-díjat

Veszprém - Antal Jolán háziorvos és Simó Erzsébet onkológus vehették át a kórház néhai főorvosáról elnevezett Csillag József-díjat.

Marton Attila

Az elismeréseket a hagyományoknak megfelelően a Forum Medicorum Vespremiensium Csillag József-emlékülés keretében adták át. Dávid Gyula, a Csolnoky Ferenc Kórház megbízott főigazgatójának köszöntője után Vándorfi Győző, a díj ötletgazdája elmondta, a szervezet a kezdetektől magán viseli Csillag József szellemiségét. Hozzátette, a díjjal  hozzájárulnak az orvoslás megbecsülésének helyreállításához, és emléket állítanak Csillag József főorvosnak, a II. Belgyógyászati Osztály néhai osztályvezető főorvosának.

Fotó: Penovác Károly

A díjat 2009-es alapítása óta évente ítélik oda két szakembernek. Idén a kórházi szakorvos kategóriában Simó Erzsébet onkológus, míg a kórházzal rendszeres kapcsolatban álló háziorvosok közül Antal Jolán vehette át az elismerést. Simó Erzsébet elmondta, a Kolozsvári Orvostudományi Egyetemen végzett, majd a veszprémi kórházban kezdett el dolgozni belgyógyászként, később onkológus szakorvosként. Antal Jolán a Pécsi Orvostudományi Egyetemen diplomázott. Dolgozott gyermekosztályon és a szemészeten is, jelenleg háziorvos és foglalkozás-egészségügyi szakorvos. Elmondta, a háziorvosi szakma különlegessége, hogy az orvosi szakma szinte valamennyi területét magába foglalja.

Fotó: Penovác Károly

A díjazottak oklevelet, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. emlékplakettjét és az Egis Gyógyszergyár Zrt. által felajánlott pénzjutalmat vehették át. Az emlékülésen Hornyák Lajos, a Közép-dunántúli Regionális Onkológiai Centrum vezetője tartott tudományos előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!