Hírek

2015.02.24. 06:18

Megöltek egy 40 éves férfit Szentgálon (helyszíni információkkal frissítve)

A rendőrség elfogott két férfit a Veszprém megyei Szentgálon, akiket emberölés elkövetésével gyanúsítanak - közölte Frankó Marianna, a megyei rendőrségi szóvivő.

Kovács Erika

Három férfi italozása végződött tragikusan február 23-án 21 óra körül - összeszólalkoztak, összeverekedtek, aztán  késsel 40 éves herendi társukra támadtak, aki a bántalmazásban a helyszínen életét vesztette. A kiérkező rendőrök néhány percen belül elfogtak a helyszín közelében két férfit, egy 41 és egy 51 éves helyi lakost, akiknek megkezdődött gyanúsítottkénti kihallgatása a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán.

Bóna Balázs, a megyei mentőszolgálat mentésvezetője a Naplónak elmondta, amikor kiérkeztek, egy negyven év körüli férfit holtan találtak. A helyszínre tartunk.

Fotó: Nagy Lajos

"Hamar bepörögtek, ha ittak"

Ez már benne volt a levegőben. Várható volt, hogy valami történik! - ezt mondta Schenek Sándor, egy szentgáli söröző tulajdonosa kedden hajnalban, akitől a tragikus esetről érdeklődtünk.

- Én nem hallottam semmi, mi történt a szomszédban, ezt mondtam a rendőröknek is a történtekről - jegyezte meg egy férfi, akinek háza mellett történt a tragédia. Elmondta, egyedül élt a szomszédja, mert elvált a feleségétől, a férfit különösebben nem ismerte, mert ő nem nézi mi történik a szomszédban, ugyanis késő este jön haza és kora hajnalban már elmegy otthonról, ahogy ezúttal is már indulásra készen beszélgettünk vele.

Az utcában a munkába induló emberek arról beszéltek, hogy a férfira rossz hatással volt, hogy jó szakmával rendelkezett, esztergályos végzettségű, szeretett dolgozni, de nem igen akadt munkája, ötvenéves létére gyakorlatilag munkanélküliként élt. Utaltak arra, hogy valószínűleg rányomta bélyegét életére az is, hogy évekkel ezelőtt lánya öngyilkos lett, állítólag szerelmi bánat miatt.

A kocsmában ma hajnalban azt közölték az emberek, hogy a férfit, akinek házában történt a szurkálás, jólelkű embernek ismerték, igaz, az alkoholtól elég hamar bepörgött. A népek azt tartották problémásnak, hogy befogadott egy olyan helybelit, aki évekkel ezelőtt Ajkán megszurkált már valakit, és nemrég szabadult a börtönből, az egész település tartott tőle, mert - ahogy fogalmaztak - sokat kekeckedett mindenkivel, főleg, ha ivott, akkor nagyon agresszív lett. Úgy tudják, alkalmi munkákból élt. Állítólag viselkedése miatt az édesapja is kitagadta. Az emberek valószínűsítették, hogy a szurkálás idején ez a férfi  lehetett még a házban.

Az italozók között tartózkodott még egy herendi férfi is, a sörözőben levők úgy gondolták, az lehetett, aki Púder becenévre hallgatott, és aki hétfőn délután kettőkor bement  már a kocsmába, de nem szolgálták ki, mert annyira ittas állapotban érkezett, amikor elment, az ajtón is alig talált ki. Róla elmondták, "nyámnyila" alaknak ismerték, akit mindenki megvert, de ők hárman többször együtt múlatták az időt.

Hogy ki szúrhatta meg a  herendi férfit, nem tudták megmondani.

- Mélységesen együtt érzünk az elhunyt családjával, nagyon megdöbbentett, ami történt.  Szomorú, hogy ez a szörnyű eset előfordulhatott településünkön, hogy egy fiatalembernek ilyen körülmények között  meg  kellett halnia - jegyezte meg a tragédia kapcsán Istvánfalvi Sándor polgármester. Hozzátette: azokkal, akik szembe mennek a társadalmi normákkal, nehéz együtt élni, és a település elöljárója felelősségének érzi, hogy mielőbb beszéljen a rendőrséggel és a polgárőrökkel arról, hogy biztonságban legyenek az emberek Szentgálon, különös tekintettel az egyedül levőkre, és azokra, akik sötétben mennek és sötétben érkeznek meg a munkából a kihalt utcákon. Sajnos a hasonló tragédiák bármikor, bárhol megtörténhetnek, és ezekre nem lehet felkészülni, de mindent megteszünk azért, hogy ez a borzalmas eset ne ismétlődhessen meg - vélekedett.

Minden csupa vér volt

Minden csupa vér volt, amikor beléptünk az udvarba – mondta Pordán Attila, a Veszprémi Rendőrkapitányság főtörzsőrmestere, körzeti megbízott, kedden a rendőrségen tartott tájékoztatóján, aki hétfőn este kollégáival együtt először érkezett a szentgáli gyilkosság helyszínére.

Pordán Attila, a Veszprémi Rendőrkapitányság főtörzsőrmestere (Fotó: Nagy Lajos)

Elmondta továbbá: szolgálaton kívül tartózkodott otthonában Szentgálon, amikor hétfőn este egy helybeli lakos kereste fel azzal, hogy a településen emberölés történt. Az illető a címet megmondani nem tudta, de a feltételezett elkövetőt megnevezte. Pordán Attila azonnal jelezte a történteket szolgálatban levő kollégájának, Fekete Csaba, főtörzs zászlósnak, illetve a rendőrségi ügyeletnek. Ezután kollégájával és a bejelentővel a helyszínre ment, ahol az udvaron a sötétben is jól látszottak a vérfoltok. A bejelentő megmutatta hol van az áldozat, aki egy melléképület falánál feküdt, és már nem mutatott életjelt.

Rendőri kopogtatására a ház tulajdonosa ajtót nyitott, közben a helyszínre érkezett Knofloch János főtörzsőrmester. Egy, a házban levő másik személy az ágyon feküdt, és a rendőrök arra kérték, álljon fel, de a férfi ezt nem tette meg, ezért testi kényszer mellett megbilincselték. Ugyancsak bilincsben vitték el a ház tulajdonosát is, majd átadták őket a a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság járőreinek.

Beismerő vallomás

Elismerte a bűncselekmény elkövetését az a 41 éves szentgáli férfi, akit a veszprémi rendőrök emberölés gyanúja miatt vettek őrizetbe - áll a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délutáni közleményében.

Fotó: rendőrség

A kihallgatások során a 41 éves N. J.-t beismerő vallomást tett. A rendőrség tovább vizsgálja az 51 éves L. Cs. felelősségét a bűncselekmény elkövetésében. A két férfi ellen a büntetőeljárást lefolytató Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya N. J.-t és L. Cs.-t őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.

 

 


Nagyobb térképre váltás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!