Hírek

2017.02.17. 16:30

Példás az együttműködés a rendőrök és az állatvédők között

Pápa, Gecse - Állatkínzás vétség elkövetése miatt indult eljárás két személy ellen, akik zsákba kötve kidobtak egy kutyát a mozgó gépkocsiból az árokpartra Gecse külterületén.

Polgár Bettina

Szabó Péter, aki körzeti megbízottként dolgozik a Pápai Rendőrkapitányság állományában, az eset kapcsán lapunknak nyilatkozva kifejtette, február 5-én, vasárnap es-te szolgálaton kívül érkezett hozzá egy telefonos bejelentés.

- A bejelentő elmondta, hogy látta, amint Gecse külterületén egy mozgó gépkocsiból egy narancssárga színű zsákot hajítanak az árokpartra. Először azt gondolta, ebben szemét vagy háztartási hulladék van, viszont amikor közelebb ment, észrevette, hogy valami mocorog a zsákban, és abból kimászott egy szálkás szőrű tacskó - ismertette Szabó Péter. Hozzátette, a bejelentő elmondása szerint próbálta magához hívni a kutyát, de az állat annyira rémült volt, hogy elszaladt.

Szabó Péter, a pápai kapitányság körzeti megbízottja
Fotó: Vallner Bettina

- Az értesítést követően rögtön adatgyűjtésbe kezdtem, mely során megállapítottam az elkövető kilétét. Másnap reggel nyomozó kollégámmal kimenetünk az elkövető lakcímére, ahol őt intézkedés alá vontuk, és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottuk a

Pápai Rendőrkapitányságra. Gyanúsítottként kihallgattuk, ami során részletes beismerő vallomást tett. Másnap előállítottuk a társát is, aki azt a gépjárművet vezette, melyből az állatot kidobták. Ő szintén beismerő vallomást tett a gyanúsítottkénti kihallgatása során. Állatkínzás vétség elkövetése miatt indult eljárás ellenük - tudtuk meg a körzeti megbízottól.

Szabó Péter kiemelte, a történtekről értesítette a gecsei polgármestert. - A falu vezetője, illetve a helyi lakosság közreműködése révén sikerült befogni a rémült kutyát. Ezt követően felvettük a kapcsolatot a pápai Második Esély Állatmentő Csoporttal. Készségesen álltak a rendelkezésünkre, és jelezték, hogy befogadnák a tacskót, így az állatot elszállítottuk, majd átadtuk a menhely képviselőjének - magyarázta a körzeti megbízott.

Szabó Péter hozzáfűzte, korábban még nem találkozott hasonló esettel, és nagyon hálás a pápai Második Esély Állatmentő Csoportnak, amellyel nagyon jó együttműködést ápol a helyi rendőrkapitányság, hiszen bármikor értesítették az állatmentőket kóborló kutyák miatt, minden esetben készségesen segítettek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!