Hírek

2017.01.19. 21:30

Felfüggesztették az eljárást a hamis Bajnokok Ligája jegyek ügyében

Köln, Veszprém - Máig tisztázatlan, hogy jó másfél évvel ezelőtt ki készítette a kölni Bajnokok Ligája (BL) négyes döntője előtt értékesített hamis jegyeket. Az eljárást felfüggesztették Veszprémben.

Mátételki András

Mint ismeretes, kisebb botrány tört ki 2015. május 30-án, amikor a Németországban megrendezett férfi kézilabda final four mérkőzésen kiderült, hamis jegyekkel mentek be a Lanxess Arénába magyar, főleg veszprémi szurkolók. Mindez a BL-döntő első mérkőzése előtt derült ki, amikor egy helyre többen is le akartak ülni. Másoknak nem létező szektorba szólt a belépőjegyük. Amikor az egyik biztonsági ember kézbe vette a silány kivitelű jegyet s az ujjával elkente rajta a festéket, egyértelművé vált az érintettek előtt is, hogy becsapták őket.

A hamis jegyeket felmutató magyar szurkolókat a rendezők azonnal kivitték a csarnokból, majd átadták őket a rendőröknek, akik kihallgatták valamennyiüket. Még odakint az egyik hölgy megmutatta a német zsaruknak, hogy melyik honfitársuktól vásárolta a döntő előtti hetekben a jegyet 150 euróért. E kellemetlen közjáték után rövidesen a rendezők visszaengedték őket a csarnokba. Állóhelyről szurkolhatták végig a kétnapos küzdelmet, amit korántsem bántak, mert legalább nagyon jól láttak.

Azt is elmondták a szurkolók, hogy amikor számon kérték repülővel utazó, szállodában lakó szurkolótársuktól a hamis jegyek eredetét, a 40-es éveiben járó férfi széttárta a kezét s azt mondta, hogy egy töröktől vette a belépőket, sajnos őt is átvágta... A kézis szurkolók egymás között rövid számvetést tartottak, s arra jutottak, hogy körülbelül három tucat társuk esett áldozatául a csalásnak. Azt sem nagyon értették, hogy a férfi egyeseknek miért álnéven mutatkozott be.

Szerettünk volna részleteket megtudni a rendőrségen az ügyről, de a sajtószolgálattól csak rövid tájékoztatást kaptunk. Ebben az állt, hogy a Veszprémi Rendőrkapitányság hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen 2015. június 10-én. A nyomozást a közelmúltban a rendőrség felfüggesztette.

Ebből az következik, hogy a történet végére még nem tettek pontot, nem adták fel, hogy kiderítsék, hogyan történt az átverés.

Mikor és mitől lesz folytatása a kölni példátlan esetnek, nem tudni. Minden bizonnyal idén is több százan vagy több ezren kelnek útra azok, akik szeretnék a német városban megnézni a Bajnokok Ligája négyes döntőjének párharcait. Persze csak akkor lesz (lehet) ekkora az utazási kedv, ha csapatunk ismét bekerül a legjobbak közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!