Hírek

2015.10.06. 15:30

Még kevesen fáznak, de küldik a meleget, ha igényeljük

Megyei körkép - A távhőszolgáltatók igény esetén elindítják a fűtést, de erre eddig még csak néhány esetben került sor.

Munkatársainktól

A VKSZ Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.-én belül a Hőszolgáltatási Igazgatóság látja el a megyeszékhely területén a távhőtermelés és a távhőszolgáltatás feladatait. A távfűtést 7862 lakás mellett 326 egyéb felhasználó veszi igénybe, tájékoztatott Polhammer Kálmán hőszolgáltatási igazgató. Elmondta, a fűtési időszak szeptember 15-én kezdődik. A hideg időre tekintettel eddig 57 épület kérte már a hőszolgáltatást. Az előrejelzés szerint a hétvégére lehűlés várható, ezért úgy vélte, jócskán megugrik majd a fűtést kérő lakóközösségek száma. Az intézményes fűtési időszak október 15-től indul, ekkor már minden általuk fűtött lakásban, intézményben melegek lesznek a radiátorok. A Haszkovó úti fűtőműben jelenleg még rekonstrukciót végeznek, ez azonban a jelenlegi szolgáltatási igényben fennakadást nem okoz. Mire megjelenik a nagyobb hőigény, addigra a munkát befejezik.

Várpalotán eddig 456 lakásban, két bölcsődében, egy óvodában és a városi kórházban indította el a fűtést a szolgáltató Várpalotai Közüzemi Kft. – Mivel az utóbbi napokban az átlaghőmérséklet nem esett 12 Celsius-fok alá, ezért az egész városban nem indítottuk el a fűtést. A rendszer készen áll, mindenütt feltöltöttük, ám csak ott melegek a radiátorok, ahol az adott hőközpontokhoz tartozó lakások fele a közös képviselőkön keresztül kérte a szolgáltatás elindítását. Az egész városban jelen állás szerint a jövő hét elején indul a távfűtés – összegzett Horváth Tamás.

Kiss Csaba kezelő és Szentmihályi István, a Várpalotai Közüzemi Kft. távhőszolgáltatási részlegvezetője elvégzi a forróvíz-kazán indítása előtti ellenőrzéseket a várpalotai fűtőüzemben (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A társaság ügyvezető igazgatója a Napló kérdésére elmondta, az elmúlt két évben komoly fejlesztéseket végeztek a településen. – Több száz méternyi vezetéket cseréltünk például az inotai Készenléti-lakótelepen, ahol a korábbi években több alkalommal akadtak problémáink a szolgáltatással korróziós csőlyukadás miatt. Bízunk benne, hogy a beruházásnak köszönhetően a tél folyamán nem találkozunk hasonló esettel. Várpalotán 420 méternyi primer vezetéket, illetve hálóza-ti főelzárókat is cseréltünk. Utóbbi azért is fontos, mert egy csőlyukadásnál nem kell az egész városban leállítanunk a fűtést, hanem szakaszosan is megtehetjük ezt – tette hozzá Horváth Tamás.

– Rugalmasan kezeljük a fűtésszolgáltatást, a jogszabályok iránymutatóak, de mindig az időjárás a meghatározó. Ha az emberek komfortérzete megváltozik és igénylik a szolgáltatást, akkor elindítjuk a városban a fűtést, mostanra már a lakóépületek kilencven százalékában melegek a radiátorok – számolt be Holczinger József, a Primer Ajka Távhőszolgáltatási Kft. ügyvezető igazgatója.

Ajkán 230 lakóépület távhőellátását biztosítja a cég, melyből százkilencvennek lehetősége van az igény szerinti önálló indulásra, mert saját fűtési blokkal rendelkezik. Szeptember végén elromlott az időjárás, ezért a közös, sok lépcsőházat ellátó fűtési rendszereket is elindította múlt hét hétfőjén a kft. – tudtuk meg az ügyvezető igazgatótól, aki azt is elmondta, hogy hétvégéig a várható hűvös idő miatt a többi lakóépületben is elkezdik a fűtést.

Ahol kandalló, cserépkályha, egyedi fűtés üzemel, ott a családok saját maguk döntenek arról, mikor melegítik be otthonaikat (Fotó: Penovác Károly)

A tapolcai Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója, Gebhardt Gyula elmondta lapunknak, hogy a városban hétfő reggelig kevesen kérték a fűtést, talán 20 százalékos lehet az arány. A cég 1800 lakást és több közintézményt fűt. Utóbbiak közül korábban a bölcsődében szokták elsőként kérni a fűtést, de elkészült az épület hőszigetelése, így valószínűleg amiatt nem kérték ott eddig. Ahogy az óvodákban sem. Az intézmények közül az iskolákat fűtik elsősorban.

Pápa városa nem érintett a távhőszolgáltatásban, a társasházak, közintézmények egyedi vagy központi fűtésesek. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerülete által fenntartott intézményekben a fűtési szezon megkezdéséről – a hideg függvényében – a tankerületi igazgató az intézményvezetőkkel egyeztet – tájékoztatott Galambos János, a tankerület informatikai-működtetési referense. Hozzátette még, hogy a fűtési szezon hivatalosan október 15-én kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!