Hírek

2017.09.04. 20:15

Várpalotai hintabaleset: A legnagyobb elővigyázatosság mellett is megtörténhet?

Öt ember megsérült, közülük egy életveszélyesen, amikor szombaton este egy nyolcszemélyes forgó mérleghinta meghibásodott Várpalotán. Az iránt érdeklődtünk, hogyan, milyen feltételek mellett lehet biztonságosan működtetni hasonló eszközöket.

Kovács Erika

A mutatványos berendezéseket érintő előírásokról Guba László ügyvéd megkeresésünkre elmondta, minden ilyen berendezésnek rendelkeznie kell megfelelőségi tanúsítvánnyal, amely tartalmazza a veszélyességi osztályba sorolását is. Azok a berendezések például, amelyek öt méternél nagyobb emelési magassággal dolgoznak, illetve a működési sebességük több a 36 kilométer per óránál, az I. veszélyességi osztályba sorolandók.

Guba László ügyvéd hozzátette, a berendezéseket minden egyes újabb telepítés alkalmával időszakos műszaki vizsgálatnak kell alávetni. Ez évente esedékes, de háromévente szétszerelt állapotban is el kell végezni. - A hatályos szabályozás ez év május 20-ától teszi kötelezővé a minden újabb telepítés utáni bevizsgálást - fogalmazott az újdonságról az ügyvéd. Mint elmondta, a vizsgálatot erre jogszabály szerint kijelölt szervezet végezheti. Minden összeszerelést, az esetleges hibákat és a javítást, az üzemórák számát is naplózni kell egy hitelesített üzemeltetési naplóban. A rendelet az üzemeltető személyére is tartalmaz szabályozást: az csak olyan személy lehet, akit erre feljogosított szervezet a berendezés biztonságos üzemeltetésére kioktatott, és ezt igazolni is tudja.

- A jogi szabályozás betartása mellett a hasonló berendezések biztonságosan üzemeltethetők, ha az időszakos és a rendkívüli átvizsgálásokat előírás szerint elvégzik - vélekedett Guba László. Mint mondta, kártérítési igényt - ha adott esetben felmerül ilyen - a károsultak az üzemeltetővel szemben fogalmazhatnak meg.

Horváth Mihály: Mérnökök tervei alapján, precíz munkával gyártják idehaza az eszközöket
Fotó: Kovács Erika

Magyarországon a mutatványos berendezéseket érintő ellenőrzést, illetve a megfelelőségi tanúsítvány kiadását két szervezet végzi: az ÉMI-TÜV Süd Minőségügyi és Biztonságtechnikai Kft., valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem járműelemek és jármű-szerkezetanalízis tanszéke. A kft. képviseletében Madaras Botond igazgató kiemelte, a tanúsítvány kiadása előtt gépész- és villamosmérnökök alaposan átvizsgálják az eszközöket. Aláhúzta, működéskor probléma műszaki okokból és emberi mulasztásból adódhat. - Műszaki téren a legnagyobb elővigyázatosság mellett is történhetnek balesetek, de arra kell törekedni, hogy ennek valószínűségét a lehető legkisebb mértékre kell csökkenteni - szögezte le az igazgató. Hozzátette, természetesen nem mindenki üzemeltethet mutatványos eszközt, ehhez kezelői vizsga szükséges, amit például a kft.-nél lehet megszerezni.

Lovas László, a BMGE tanszékvezetője, a másik, tanúsítvány kiadására jogosult szervezet képviseletében kifejtette: a veszélyességi kategóriákat a mutatványos berendezéseknél rendelet szabályozza. A legveszélyesebb első kategóriába sorolandót évente, a második kategóriájút kétévente, a harmadikat háromévente ellenőrzik.

Harminc éve működtet vidámparkot az ajkai Horváth Mihály. Felidézte, mérnökök tervei alapján, precíz munkával gyártják idehaza eszközeit. Körhintája negyven méter magasra repíti fel az embereket, és első veszélyességi kategóriába tartozik, évente ellenőrzik. Emellett ügyel a folyamatos karbantartásra, a megfelelő szállításra, tárolásra. Örömmel beszélt arról, hogy nagyszülei is ezzel foglalkoztak minden probléma nélkül. Elmondta, a területhasználati engedélyt a szervezők kérik ki, vagy közvetlenül az önkormányzatoktól igénylik a hozzá hasonlók, amelyhez az összes engedélyt, dokumentumot kérik tőlük. Megkerestünk több jegyzőt, illetve a katasztrófavédelmet és a rendőrséget, hogy ellenőrzik-e a mutatványos eszközök telepítését, működtetését a településeken, mire közölték, erre nincs hatáskörük.

Korábbi cikkeink a témában:

https://veol.hu/hirek/kiesett-valaki-a-hintabol-varpalotan-nagy-az-ijedtseg-mentosok-rendorok-is-a-helyszinen-vannak-1854145

https://veol.hu/hirek/varpalota-napok-hintabaleset-eletveszelyes-serult-1854161

https://veol.hu/hirek/varpalota-baleset-hinta-onkormanyzat-1854179

https://veol.hu/hirek/elbontottak-es-lefoglaltak-a-varpalotai-balesetet-okozo-hintat-1854247

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!