Hírek

2017.02.27. 17:41

Új köztársaságot építene az államfőjelölt

Veszprém – A korrupció visszaszorítása, a szegénység elleni küzdelem és az alkotmányosság helyreállítása is szerepel Majtényi László köztársaságielnök-jelölt programjában.

Marton Attila

Az államfőjelölt hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján elismerte, a jelölés pillanatában tudomásul vette, hogy a közel kétharmados többségben lévő Fidesz jelöltjével, Áder Jánossal szemben nincs esélye. A jelölést azért fogadta el mégis, mert fontosnak tartja, hogy az alkotmányosság iránt elkötelezett ellenzék alternatívát tudjon mutatni.

Gőgös Zoltán és Majtényi László Fotó: Penovác Károly

Majtényi László felidézte, december végén kérték fel civilek államfőjelöltnek, a hivatalos jelöléshez negyven országgyűlési képviselő ajánlása kell. A jelöltet az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és független képviselők is támogatják. Majtényi László programja öt pontból áll, amely szerinte az alapja lehet a mostani rendszer helyett felépítendő új, negyedik köztársaságnak. Programja szerint a szabad választásokat lehetővé tevő választójogi rendszert kell kiépíteni olyan nyilvánossággal, amelyben az ellenzék a kormányhoz hasonló arányban éri el a közvéleményt. Helyre kell állítani az alkotmányosságot az állampolgárok jogai felett működő független intézményekkel. Harmadik programpontja a  „az állam szívéből szétterjedő” és mindent maga alá gyűrő korrupció visszaszorítása. Programja közül kiemelte a szegénység elleni küzdelmet, valamint a fenntartható fejlődést és a jövő nemzedékek képviseletét.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese arról beszélt, Majtényi László jelölését elvi alapon, a programja alapján támogatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!