Hírek

2017.02.02. 10:07

Magyar ál féltestvérekkel anyakönyveztette volna magát egy török férfi

Az Ajkai Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves török állampolgárral és négy magyar elkövetővel szemben, akik közül ketten a török férfit, annak magyarországi anyakönyvezése érdekében valótlanul féltestvérükként ismerték el, társaik pedig ezt megerősítették.

Veszprém Megyei Főügyészség

A vádirat szerint az ügy 54 éves magyar állampolgár vádlottja és a török elkövető megállapodtak, hogy a férfit úgy próbálják utólag anyakönyveztetni Magyarországon, mintha az a magyar elkövető eltűntnek hitt féltestvére lenne.

Ennek érdekében az 54 éves férfi 2013 decemberében nőtestvérével együtt közjegyzőhöz ment, ahol azon nyilatkozatuk okiratba foglalását kérték, hogy eltűntnek hitt féltestvérük – akit korábban Magyarországon nem anyakönyveztek – előkerült, s őt magyar családnévvel, részben pedig török és magyar keresztnévvel meg is nevezték.

A magyar elkövető a devecseri gyámhivatalban a valótlan tartalmú közjegyzői okiratot benyújtotta, és úgy nyilatkozott, hogy a vele együtt megjelent török férfi a közjegyzői okiratban megnevezett féltestvér, majd az erről készült jegyzőkönyvet mindketten aláírták. Mintegy két hét elteltével a férfiakkal együtt még két elkövető jelent meg a devecseri gyámhivatalban, ahol a magyar férfi ismét féltestvérének ismerte el a török elkövetőt, a megjelent nők pedig ezt nyilatkozatukkal megerősítették.

A devecseri gyámhivatal hatáskörének hiánya miatt az ügyet az egyik községi anyakönyvvezetőhöz tette át, ahol az utólagos anyakönyvezésre irányuló kérelmet elutasították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!