Hírek

2017.05.28. 11:20

Kuriózum a polgármesterek fogathajtó versenye Lovason

Lovas - Gyakran mondják, hogy lóra termett ember a magyar. Kiváltképp igaz ez a lovasiakra, hiszen a községben a Hunyadi Huszár és Betyár Hagyományőrző Egyesületen kívül tizenhat éve létezik hivatalosan a Lovas Egyesület Lovas.

Szendi Péter

- 2000 szeptemberében a búcsú napján első alkalommal rendeztünk meg egy amatőr díjugrató versenyt. Meglepően sokan vettek részt a környék és távolabbi vidékek (Nagyvázsony, Kisbér, Simontornya) lovasai közül. Ezen a sikeren felbuzdulva határoztuk el, hogy, hivatalos formát adva a baráti társaságnak, sportegyesületet hozunk létre, Lovas Egyesület Lovas névvel. Célunk, hogy az esetleges pályázati lehetőségeket kihasználva a lovas sport és a lovaglás lehetőségeit gyarapíthassuk, versenyeknek, illetve a versenyzésnek szervezett keretet biztosítsunk.

Az önkormányzat által engedélyezett pályát saját költségünkön elsimítottuk, talaját többszöri fűrészporozással, trágyázással lazítottuk, gyepesítettük, a köveket és egyéb hulladékot rendszeresen összeszedtük. A korlátokat minden verseny előtt felújítjuk. 2003-ban sikeres pályázatot írtunk, melynek eredményeként a lovas pályát körbekerítettük és bírói emelvényt építettük - tekint vissza az elmúlt évekre Kis Áron, az egyesület elnöke.

- Büszkék vagyunk arra, hogy a megyében rendezvényeink egyedülállók. A lovas díjugrató sportban évi 4-5 alkalommal rendeznek megyei versenyeket, de egy helyen sem tartanak egy évben két alkalommal. Mára elmondhatjuk, hogy a község egyik olyan civil szervezete vagyunk, amely a településen nagy tömegeket vonzó rendezvénysorozatot biztosít. Már nemcsak díjugrató, hanem fogathajtó versenyeket is szervezünk. Büszkék vagyunk versenyzőinkre, Tóth Ottíliára és Szíjj Hajnalkára, az elmúlt években szép eredményeket értek el a lovassportban - folytatja tovább Áron, aki nyolcévesen kezdett el édesanyja hatására lovagolni.

Kis Áron, a Lovas Egyesület elnöke. A civil szervezet pünkösdhétfőn rendezi meg a már hagyományos díjugrató és fogathajtó versenyt a lovas akadálypályán
Fotó: Szendi Péter

Az elmúlt években több gyereknek és felnőttnek tartott lovagoltatást, elmondása szerint egyre népszerűbb hazánkban a lovas sport. Az egyesület elnöke egy ötéves kancával, Jennával érkezett a lovas akadálypályára, már elkezdett vele komolyabb edzéseket is. Hamarosan pedig díjugrató versenyeken is megmérettetik magukat.

Kuriózumnak számít a községben, hogy falunapokkor polgármesterek-alpolgármesterek fogathajtó versenyét tartanak, melynek ötletadója Kis Áron volt. Idén július 1-jén ötödik alkalommal rendezik meg ezt az országban egyedülálló eseményt.

Ilyenkor a környékbeli települések és városok vezetői mérik össze tudásukat. 2013-ban Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere, rá egy évre Czeglédy Ákos, Paloznak első számú embere, 2015-ben Tósoki Imre, Tihany, míg tavaly Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Hogy idén lesz-e címvédés vagy újabb versenyző diadalmaskodik, az majd kiderül július 1-jén. Előtte pedig, pünkösdhétfőn sor kerül a már hagyományosnak mondható díjugrató és fogathajtó versenyre.

ÉVI KÉT VERSENY

Minden évben két alkalommal, pünkösdkor és a búcsú napján nyilvános edzést tartanak, ami azonos színvonalú egy megyei szintű díjugrató versennyel.

A vetélkedőt hivatásos versenybírók vezetik.

A résztvevők biztonsága érdekében mentőautót is hívnak.

A helyezettek szalagot, díjakat kapnak, valamint minden résztvevőnek egy tál ételt és italt biztosítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!