Hírek

2017.03.22. 19:25

Valós kapcsolatokra épül a lengyel-magyar barátság

Veszprém - Hivatalos napját tekintve március 23-a a lengyel-magyar barátságé, így az ahhoz legközelebb eső hétvégén, az előzőn várta vendégeit a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat az Agóra közösségi tereibe.

Őrsi Ágnes

- Egy év múlva hazánk és Lengyelország barátságának napját központi rendezvényként Veszprém szervezi.

A megyeszékhely egyhetes programsorozattal készül, amelyre meghívják a két köztársasági elnököt is - ezzel a bejelentéssel üdvözölte az Agóra színháztermének közönségét Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

A megnyitót megelőzte a legkisebbeknek szóló, Lolka és Bolka kalandjai című rajzfilm vetítése, majd Rónayné Slaba Ewa, az Országos Lengyel Önkormányzat elnöke nyitotta meg a Balatonalmádiban élő, lengyel származású textilművész, Wieloch-Varga Krystyna kiállítását, hangsúlyozva, hogy mivel nem könnyű a szülőföldről elkerülve idegen országban új életet kezdeni, milyen jó hírt adni egy-egy sikeres honfitársról.

Karolina Socha énekművészt Rostetter Szilveszter kísérte zongorán az Agórában tartott rendezvényen
Fotó: Balogh Ákos

Feleségével együtt részt vett a rendezvényen Jerzy Snopek, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki magyarra fordított mai lengyel irodalmi művekből álló könyvadományt adott át a megyei könyvtár igazgatójának. A látogatókat elnézve, hallgatva kiderült, a hagyományos lengyel-magyar barátság a közös emlékeken kívül ma nagyon is valós családi, közösségi kapcsolatokból is áll; ezt jelképezte például egy hazánkban tanító lengyel származású pedagógus kettős kokárdája: egy nagyobb piros-fehér a hazájának, és rátűzve egy piros-fehér-zöld, emlékeztetve a befogadó ország nemzeti ünnepére.

Mivel a háziasszony, a rendező egyesület elnöke, Kövesdi Hanna évtizedek óta él lengyelként Veszprémben, kétnyelvű ceremóniamesterként vezényelte le a programot, amelyben megjelent Chopin, Karolina Socha énekművész Rostetter Szilveszter zongorakíséretével, majd pedig a Budapesten élő fiatalokból alakult, ám a világ sok országában ismert Polonéz Nemzetiségi Díjjal kitüntetett lengyel néptánc-együttes, melynek műsora közben is dörgött a vastaps.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!