Hírek

2017.06.18. 06:22

Felfordult légvárból zuhant ki két kislány, kórházba kerültek

Olaszfalu – Felkapott, majd a levegőben kétszer megforgatott egy légvárat az erős szél szombat délután az olaszfalui gyermeknapon. A légvárban a baleset idején két kislány tartózkodott, mindketten megsérültek.

Leitner Vera

– Felállította a vállalkozó a légvárakat, de délután hatalmas szél kerekedett. Két kislány tartózkodott benn, a légvár kettőt pördült, ezt követően az egyik, hétéves kislány magára a felfújt légvárra esett vissza, a másik, nyolc év körüli kislány kiesett a fűre – mondta el az esetet követően Boriszné Hanich Edit polgármester, s hozzátette, a gyerekeket a veszprémi kórházba szállították a mentők. A talajra zuhant kislánynak a tüdején víz keletkezett, fogai törtek ki, valamint a fején sérült meg. A másik kislány könnyebben sérült, őt késő délután hazaengedték.

 

– Nem mérlegeltünk, hogy a légvárakat fel szabad-e fújni ilyen erős szélben. Azt gondolom, ez ilyenkor a vállalkozó felelőssége – mondta el a polgármester, aki hozzátette azt is, hogy a baleset után szemmel látható volt, hogy az ugrálóvár egyik biztosítókötele elszakadt. Azt tanácsolja a nyár folyamán megszaporodó hasonló rendezvényekkel kapcsoltban, amelyeknek sok helyen szintén szerves eleme az ugrálóvár, hogy érdemes odafigyelni, szigorúan megvizsgálni, milyen szerződést ír alá az önkormányzat a vállalkozókkal. Boriszné Hanich Edit elmondta, a tavalyi gyereknapra is ugyanaz a vállalkozó biztosította a felfújható játékokat, aki idén az élő csocsó mellett két légvárat is felállított a sportpályán.

 

 

– Fontos, hogy a vállalkozók ne legyenek ilyen bátrak, ne állíthasson fel akárki hasonló, nagy felelősséget igénylő játékokat. Ha nem is szél, akkor történhet egy áramszünet is, ami hasonló balesetekhez vezethet. Jobban oda kell figyelnie erre a vállalkozónak, hogy ő mit mer bevállalni és mit nem, s ennek megfelelően vállalja a felelősséget is.

 

 

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Aradi Virág közölte, az esettel kapcsolatban a rendőrséghez is érkezett bejelentés. Az ügyben a Veszprémi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.

Megkerestük a gyermeknapon történt légvárbaleset szemtanúit, cikkünk itt olvasható:

Légvárbaleset: életveszélyes sérülés is lehetett volna!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!