Hírek

2016.02.08. 11:52

Ladik tizedszer!

Veszprém – A Napló idén is jelentkezik Ladik elnevezésű médiavetélkedőjével, amelyben értékes nyereményért megy majd a verseny.

Heffler Péter

A Napló tizedik alkalommal hívja versenyre az általános iskolák hetedik-nyolcadik osztályos tanulóinak médiaismereteit egy négyfordulós vetélkedőben. Az ötfős csapatokra a játék első körében egy, a Naplóban megjelenő 13+1 kérdésből álló totó kitöltése vár, amelyet március 13-ig kell visszaküldeni a szerkesztőségünkbe. A második fordulóban egy feladatlap kitöltését kérjük a jelentkezőktől, amiben még segítségükre lehet akár az egész osztály is. Ezt követően a megyei döntőben már a legjobb öt csapat találkozik, aki pedig innen is továbbjut, a negyedik körben, vagyis a régiós fináléban Fejér, Vas és Zala megye legjobbjaival mérheti össze tudását a Sobri Jóska Bakonyi Kalandparkban. A játékban való részvételhez az ötfős csapatoknak tehát a totót és a jelentkezési lapot kell kitöltve visszaküldeniük szerkesztőségünkbe. Jelentkezni és játszani pedig megéri, hiszen a végső nyertes csapatnak százezer forint értékű nyeremény lesz a jutalma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!