Hírek

2017.08.20. 10:16

Kutyakiállítás Sárosfőn: a küllem mellett az egyéb tulajdonságok is fontosak

Nemzeti kincseink, az élő értékeink ápolásával példát kell mutatnunk gyermekeinknek, unokáinknak – hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter a kutyakiállítás fővédnökeként.

Penk Tímea

Több mint kétszázan regisztráltak a juhász és pásztorkutyák CAC kiállítására, melyet szombaton rendeztek a Bakonyerdő Zrt. Devecseri Erdészetének Nemeshany felől megközelíthető vadászházánál. A rendezvényen Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket.

- Szeretetet és bátorságot venni nem lehet, elég, ha egy kutyát vásárolsz – emlékeztette a megjelenteket a vezérigazgató. A közjóléti célok között különösen fontosnak tarja a rendezvények szervezését, amely az erdőgazdaságot közelebb viszi az emberekhez, ezáltal megtanulhatják, hogyan kell az erdőben viselkedni, megismerhetik az erdészek és vadászok munkáját. Végül felidézte: „a kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magadnál".

Simicskó István és Ékes József

Simicskó István több éve örömmel vállalja a rendezvény fővédnökségi tisztségét, és hálás a szervezőknek.

- Egy nemzetet, emberi közösséget sokféleképpen jellemezhetünk, ezek közül kiemelkedik az, hogy miként ápoljuk nemzeti kincseinket, élő örökségeinket – mondta a miniszter. Hozzátette: fel kell hívni a gyerekek figyelmét azokra az értékekre, amelyeket elődeink hagytak ránk. Simicskó István elmondta, 2004-ben a kezdeményezésére nyilvánítottak nemzeti kinccsé kilenc magyar kutyafajtát és több haszonállatot.


A rendezvény díszvendégeként V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért, hungarikumokért felelős államtitkár Csányi Vilmos etológus gondolatát idézte, miszerint a kutya már nem állat, de még nem ember.

- A kutyák közkincsek, nemzeti örökségünk részei, a magyarság karakterének megjelenítői. Vigyáznunk kell rájuk jogszabályalkotással és támogatási rendszerrel, de legtöbbet a közemberek tudnak tenni – mondta az államtitkár, majd az őshonos állatfajták génmegőrzési stratégiáját ismertette, hiszen a küllem mellett az egyéb tulajdonságok megőrzése is fontos.

Gasztonyi Ágota és családja a kis kedvencükkel

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége elnöke, Korózs András elmondta, több mint kétszáz kutyát neveztek be a versenyre.

- A rendezvény kezd nyitni külföld irányába, mind Nyugat-, mind Kelet-Európa felé – ismertette az elnök, majd megköszönte a program támogatóinak a hozzájárulást. A rendezvény sikeréért fáradhatatlanul dolgozott Udvaridné Lukács Ilona, a MEOESZ elnökségi tagja, a Hungária Komondor Klub elnöke, nemzetközi küllembíró. 34 kutyafajta három körben versenyzett. A bírálatok idején népi játékok, rendőrségi, tűzoltósági, vöröskeresztes és karate bemutató, versenyautó is szórakoztatta a közönséget, mini termelői piac kínálta portékáját, és lapunk munkatársai várták a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!