Hírek

2017.06.02. 06:29

Külföldről hozta be a kábítószert – társait követően neki is bíróság előtt kell felelnie

A Veszprém Megyei Főügyészség kereskedéssel jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a 77 éves férfival szemben, aki 2011-2012-ben jelentős mennyiségű kábítószert hozott be az országba, és azt terjesztette.

Veszprém Megyei Főügyészség

A férfit, akinek bűntársait a Veszprémi Törvényszék korábban már elítélte, Svédországban fogták el, s adták át a magyar hatóságoknak 2017 januárjában.

A vádirat szerint az elkövető 2011 nyarától 2012 áprilisáig extasy tablettákat, amfetamint, illetve kokaint hozott be külföldről Magyarországra, majd azokat rendszeres haszonszerzés végett két társának értékesítette, akik a kábítószert további személyek közbeiktatásával árusították a fogyasztók részére.

A vádlott a két férfinak 2012 januárjától április közepéig Tatabányán és Balatonalmádiban adott el jelentősebb mennyiségű kábítószert, így összesen legkevesebb 1.000 darab extasy tablettát, 2,5 kg amfetamin tartalmú speedet, valamint 10 gramm kokaint.

Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a férfival szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!