Hírek

2017.02.22. 19:20

40 millióból korszerűsítik a konyhát

Csabrendek - Az idei évben 850 millióból gazdálkodik a 3082 lakosú község, a működtetésre több mint 460 milliót költenek, a maradék fejlesztésre kell majd.

Tóth B. Zsuzsa

A helyi bevételek összege 47 milliót tesz ki. Nem emeltek adót, sőt, tavaly csökkentették a kommunális adó mértékét. Az idei tervek között az óvodai konyha régóta várt bővítése is szerepel. A fejlesztést pályázati támogatás segíti, több mint negyvenmillió forint van a kivitelezésre. Az épület hőszigetelését és a nyílászárók cseréjét a fűtéskorszerűsítéssel együtt megoldották korábban. Az intézménynek van bölcsődei csoportja, az egy újabb pályázati támogatással működhetne nagyobb helyiségben.

A csabrendeki óvodában a bővítés után idén a konyha fejlesztése következik, pályázati segítséggel
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A település nyugati határa az utóbbi években újabb utcákkal tolódott ki, sokan letelepedtek itt a környékbeli falvak lakói közül is. Azonban mostanra valamelyest visszaesett az érdeklődés az építési telkek iránt, kevés a munkahely. Van szabad területe az önkormányzatnak, a telkek egy részét kimérték, de a közművek nincsenek még helyben. Megoldásra vár a felszíni csapvíz elvezetése, annak kivitelezésére is adtak be pályázatot. A község Nyírespuszta felőli településrészén hozzávetőlegesen 70 millió körüli összeget emésztene fel első körben, de a hegy körül mindenhol megoldanák az elvezetést több ütemben.

A jövőben napelemmel csökkentenék az iskola fenntartási költségeit. Pályáztak rá, de sikertelenül. Hasonló, már bevált módszert alkalmaznak a községházán és a tűzoltó szertárban is. A községházát és az óvodát faaprítékkal fűtik, a helyiek és a fenntartó településeken élők biztosítják a faanyagot. Az idei télen a korábbiaknál negyven százalékkal többet kellett elhasználniuk, de rendelkezésre állt a szükséges mennyiség. Az egészségházban átalakítást terveznek, most még máshol rendel a fogorvos és a védőnő, a rendeléseket azonban bevinnék a két háziorvosi rendelő mellé az egykori szolgálati lakás helyére némi átalakítást követően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!