Hírek

2016.09.10. 16:57

Koldus és cigánylányok a szilvaünnepen - Maskarás felvonulást, táncmulatságot tartottak

Litér – Hull a szilva a fáról címmel hagyományőrző táncos-maskarás felvonulást tartottak a Litéri szilvaünnepen.

Balla Emőke

A szüret régen is, ma is ünnepnek számít. A szürethez kapcsolódik a tréfálkozás, az éneklés, a hangoskodás, a mulatság. A hagyományos táncos felvonulást már hatodik alkalommal szervezték meg a településen, maskarások azonban csak első alkalommal jelentek meg: korabeli levéltári leírások alapján öltöztek be a résztvevők koldusnak, madárijesztőnek, cigányasszonynak, aki a kis purdéját is vitte magával. A maskarások a hagyományoknak megfelelően „ijesztgették" a vonulókat.

A szombat délutáni felvonulás a művelődési háztól indult, ahol az óvodások adtak műsort, majd a táncosok, énekesek megálltak Kovács Kikiék portája és Kiss Lászlóék portája előtt, a református templom előtti téren, a termelői piacnál. Minden helyszínen más közösségek léptek fel, így a Litéri Zöldág Gyermek Néptáncegyüttes, a Zöldág Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Szárazág Néptáncegyüttes. A litéri és környékbeli táncosokat Németh Dénes és zenekara kísérte, a különböző helyszíneken a szülők és hozzátartozók is bekapcsolódhattak a táncba. A felvonulóknak és az érdeklődő közönségnek mindenütt szilvát és abból készült finomságokat, szilvás süteményeket, szilvás gombócot, vizet, üdítőt kínáltak a nagy melegben.

A program végén a betakarítás és a szüret jegyében szerveztek játékos vetélkedőt a vegyes korosztályú csapatoknak, este táncmulatság kezdődött gyerekeknek és felnőtteknek, tánctanítással egybekötve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!