Hírek

2017.06.20. 16:45

Kitáncolták a májusfát Várpalotán

VÁRPALOTA A szeles, borús idő ellenére is sokan kilátogattak az elmúlt hétvégén a városrész központi terére, ahol közösen döntötték ki az idei májusfát, s tartottak egy jó hangulatú, családi mulatságot ennek tiszteletére a felsővárosiak.

Szabó Péter Dániel

A városrészben immár hagyománnyá érett a program, amelynek fő célja, hogy még jobban összekovácsolja az itt élő közösséget. - Igyekszünk ápolni a hagyományainkat, s szerencsére a helyiek is nagyon kedvelik ezt a rendezvényt. Az érdeklődők láthatták a Litéri Szárazág, valamint a Zöldág Ifjúsági Néptáncegyüttes bemutatóját, majd Péter Csenge énekelt el egy kisebb népdalcsokrot. Már a májusfaállítással is egy régi néphagyományt élesztettünk fel, melynek utórendezvénye, a fa kidöntése, kitáncolása is nagy eseménynek számít a városrészben.

Egyedüli bátor vállalkozóként Antal István próbált felmászni a felsővárosi májusfára Fotó: Szabó Péter Dániel

Próbálunk a gyermekeknek is kedveskedni, ezért idén Andi bohóc műsorának megtekintése mellett népi fajátékokkal is játszhattak a legkisebbek - mondta el lapunknak Antal László, a városrész önkormányzati képviselője. A hagyományokat egyébként jól ismerték a helyiek, hiszen volt egy bátor legény, név szerint Antal István, aki idén is megkísérelte a fára mászást. Sajnos nem sikerült neki a fa tetejéig feljutni, de így is vastapsot kapott a közönségtől. Mivel egyedül ő próbálkozott a feladattal, ezért a fa tetején "elrejtett" üveg bort is neki ajándékozták a szervezők.

A fa kidöntését követően aztán a szórakozásé volt a főszerep. Finom ételek és italok várták a mulatni vágyókat az estébe nyúló programon, ahol a talpalávalót ezúttal is a Yomadarak együttes szolgáltatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!