Hírek

2016.05.02. 11:52

Tízéves kislány után ment a mosdóba egy férfi

Balatonalmádi - Telefonjával készített felvételt egy kislányról a mosdóban egy férfi a napokban Balatonalmádiban. A történtek sokkolták a helyieket, a rendőrség nyomoz. A megdöbbentő esetet a kislány édesapja osztotta meg a közösségi oldalon.

Kovács Erika

– A Györgyi Dénes Általános Iskola alsó tagozatos diákjainak anyák napi ünnepsége alkalmával ment ki a mosdóba  a kislány a Pannónia Kulturális Központban a hétvégén. A tízéves gyermek a helyiségben arra lett figyelmes, hogy a feje felett egy férfi telefont nyújt fölé, mire a kislány megijedt és kiszaladt, és addigra a férfi eltűnt. Az esetet azonnal jelezték a rendőrségnek – közölte Ács Attila, az iskola igazgatója, akit kollégáival együtt mélyen megdöbbentett az eset. Mint mondta, még soha hasonló nem fordult elő az iskola diákjaival. Az igazgató megnézte a kamera felvételét, ami a kulturális intézményben volt, és azt mondta, nem ismeri fel a férfit, valószínűleg idegen, és remélhetőleg Balatonalmádi továbbra is biztonságos, békés település lesz. Hozzátette, a diákokat a nyári szünet előtt mindig tájékoztatják arról, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, ezt ezentúl még kiemeltebben kezelik, és most még a nyári szünet előtt beszélnek nekik az óvatosságról.

Keszey János polgármester sem talált szavakat a történtekre, mint mondta, remélhetőleg több ilyen eset nem fordul elő a békés balatoni városban, ahogy nem is volt rá még példa.

– A kislányom mondta el, hogy mi történt, és mi azonnal hívtuk is a rendőrséget – mondta Kepli Lajos országgyűlési képviselő, akinek a kislánya az eset óta otthon sem mer egyedül elmenni a mosdóba. Az édesapa szerint a tanulság az, hogy kisvárosban is megtörténhet hasonló, emiatt a gyerekeknek egymásra és a szülőknek a gyerekekre ezentúl még jobban kell figyelni. Kepli Lajos szerint az sajnálatos, hogy a városban nincs térfigyelő kamera, így nem tudták követni a férfi mozgását az épületen kívül.

Frankó Marianna megyei rendőrségi szóvivő elmondta, hogy zaklatás gyanúja miatt nyomoz a Balatonalmádi Rendőrkapitányság.

Szilágyi Judit pszichológus azt mondta, szerencsés, hogy a gyerek észrevette az idegent, és szólt a környezetének. Ha szerető légkörben meg tudja beszélni a történteket, és jelezik neki, hogy ő nem hibázott, nem tehet semmiről, akkor megnyugszik. –Lényeges, hogy a gyermek érezze a támogatást, és arra kell figyelni, hogy ne alakuljon ki félelme később, amikor egyedül kell mennie valahová – vélekedett a szakember. Hozzáfűzte, a világban sajnos mindig vannak olyan emberek, akik kihasználják a gyengébbeket, kisebbeket.  Az is nagyon fontos, hogy a szülő mindig legyen a gyerekével, akkor is, amikor idegenek beszélnek vele adott esetben a történtekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!