Hírek

2015.11.19. 12:40

Rázuhant a tető, koponyasérülést szenvedett egy nő

Szentkirályszabadja - Súlyos koponyasérülést szenvedett egy nő, amikor rázuhant a tető egy épületnél csütörtökön. Az eset szerencsére egy gyakorlaton történt annak apropóján, amikor egy drónt adtak át a kutató-mentőknek a volt szovjet laktanyánál.

Kovács Erika

Hirschl János, a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Alapítvány elnöke éppen átvette az adományt, a közel egy millió forint értékű drónt Nagy Istvántól, az adományozó Mosolyért Egyesület elnökétől, és Tóth Attilától, a gyártó győri cég képviselőjétől, amikor hirtelen hívása érkezett. Valaki azt jelezte neki, egy nőnek kutyasétáltatás közben eltűnt a kedvence, és amikor az állatot kereste, egy épületben súlyosan megsérült. További információt nem kapott, mert az illetőnek, aki hívta, lemerült a telefonja. A jelen lévő újságírók közül többen is azt hitték, élesben történt az eset, miután Hirschl János gyorsan láthatósági mellényt osztott a jelenlévőknek is és társaival együtt arra kért mindenkit, segítsenek nekik a nő felkutatásában. Nemsokára kiderült, a kutató-mentők egy gyakori élethelyzetet utánozva mutatták be munkájukat, illetve azt, hogy a drón és keresőkutyáik mekkora segítséget jelenthetnek számukra egy terület átfésülésekor.

Míg a kutató-mentők és alkalmi segítőik csatárláncban haladva pásztázták a bokros területet, a drón a levegőből figyelte a mozgást, a keresőkutyák, Benjamin és Báró, a két labrador pedig az épületeket is átkutatták. A kutató-mentők mindeközben hátizsákokban vitték magukkal a felszerelést, hordágyat, egészségügyi eszközöket, amikre nagy szükség volt a sérültnél, akire rázuhant a tető egy épületben. A sérültet Miskei Tamás, Vinkelman Tamás és Molnár László helyezte nagy körültekintéssel a hordágyra, miután a legfontosabb elsősegélyt megkapták Balogh Esztertől és Fekete Istvánnétól. Nem kis feladatnak bizonyult a szűk, meredek lépcsőn a hordágy levitele, miután a sérültet átadták a mentőknek.

A Veszprém megyei kutató-mentők 12 taggal, köztük 10 hivatásos tűzoltóval önkéntes szolgálatot végez adott esetben az egész ország területén is. A csapatnak hét, saját kiképzésű kutyája van, közülük öt speciális terület-, és romkeresésre is alkalmas, kettő pedig professzionális nyomkövető.

A könnyű súlyú, szénszálas karbon drón, amit az országban második alkalommal adtak át nonprofit egyesületnek kiváló eszköz lesz eltűnt személy megkeresésénél, de illegális szemétlerakók, erdőtüzek felderítésénél, árvizeknél pedig a gát építésénél is nagy segítséget jelent. Képes arra is, hogy akár egy kilogrammos csomagot eljuttasson egy sérülthöz. Cél, hogy később hőkamerát is szereljenek rá, hogy esti és éjszakai kutatásoknál is használhassák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!