Hírek

2016.07.22. 19:15

Kihalászott szívek

Balatonfüred - A különleges szívhalászattal megkezdődtek a 191. Anna-bál rendezvényei pénteken.

Marton Attila

A hagyomány szerint a tóra ladikokkal, csónakokkal kievező lányok fából készített kis szívecskéket hajítottak a hullámok közé, amelyekre egy-egy férfinevet írtak. A szívek közül minden lány kifogott egyet, s akinek a neve szerepelt rajta, az lett első táncpartnere másnap a bálon, idézte fel a legendát Tóth Loon színész.

A balatonfüredi kikötőből Tihany felé a Jókai gőzös indult pénteken, amelynek fedélzetén a helyi Reformkori Hagyományőrző Egyesület tagjai segítettek megidézni a 19. századot. A hölgyek merítőhálóval a kezükben várakoztak, hogy kihalásszák a tóból a vízen lebegő, fából készült szíveket, amelyre ezúttal a hajón utazó férfiak neveit írták fel. A hölgyeknek egy kivételével ez sikerült is.

A résztvevők között a tombolán egyebek mellett könyvcsomagot és vacsorameghívást sorsoltak, míg a fődíj a jövő évi Anna-bálra szóló belépő volt.

A hajóúton részt vett Hári Lenke alpolgármester és Boór Bettina, a tavalyi Anna-bál szépe, közreműködött a Sforzato rézfúvós kvartett.

A szívhalászat előtt a Horváth-háznál koszorút helyeztek el Szentgyörgyi Horváth Anna Krisztina emlékére, akinek tiszteletére a legenda szerint 1825-ben megrendezték az első Anna-bált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!