Hírek

2016.12.02. 20:30

Kiemelkedő munka

Budapest - Kulcskérdés, hogy a magyar kis- és középvállalkozások képesek lesznek-e a szemléletváltásra, arra, hogy maguk is innovatív, új megoldásokat hozzanak létre, kapcsolódjanak a globális értékláncokhoz, és a nemzetközi piacokra kilépve is megállják a helyüket - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap, a Vállalkozók Napján.

A VOSZ tizennyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos év végi eseményét: minden évben így most is a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában megtartott ünnepi rendezvényre az ország minden megyéjéből összesen mintegy 600 vállalkozó érkezett. December 2., a Vállalkozók Napja mára a magyar üzleti élet egyik legrangosabb fórumává vált, amely a vállalkozói szektor jelentőségét reprezentálja hazánk gazdasági életében.

Dékány Dénesnek gratulál az elismeréshez Varga Mihály. A miniszter mellett Demján Sándor áll
Fotó: Penovác Károly

Az ünnepségen a kormány képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntötte a vállalkozókat, majd a gazdaság helyzetét a vállalkozások teljesítménye szempontjából értékelve beszédében rámutatott: - A munkáltatók és a munkavállalók szervezeteivel aláírt megállapodásnak köszönhetően a kormány arra számít, hogy már jövőre magasabb lehet a gazdasági növekedés üteme a kormány által várt 3,1 százaléknál. Szerinte véget ért a gazdaságban az extenzív növekedés időszaka, mostantól a hozzáadott-érték növelésére, a hatékonyság és a termelékenység javítására kell a hangsúlyt helyezni - mondta.

A Vállalkozók Napján hagyományosan átadják a ki-emelkedő munka elismerését, az Év Vállalkozója díjat. Megyénkből négyen nyerték el a rangos elismerést: Happ János, a Happ Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. ügyvezető igazgatója, Szentendrei Zoltán, a veszprémi Prospektus Nyomda ügyvezető igazgatója, Mekler Norbert, a Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. és Dékány Dénes, a Ring Autó Kft. ügyvezető tulajdonosa.

Dékány Dénes, az idén húsz éves Ring Autó Kft. ügyvezető tulajdonosa, mostantól a 2016-os Év Vállalkozói Díj birtokosa lapunknak elmondta, nagy megtiszteltetés számára a kitüntető cím elnyerése, amelyet a GÉMOSZ kezdeményezésére kapott meg. Szerinte a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége azt a teljesítményt értékelte, hogy a veszprémi cég a gazdasági válságot is átvészelve, folyamatosan eredményesen működik, hat éve a Suzuki márkakereskedése, 2017-ben pedig egy új, magas színvonalú veszprémi szalon nyitásával lepi meg az autós közönséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!