Hírek

2015.05.21. 14:28

Ki viszi el végre az ötöst?

Minden idők második legnagyobb összege, 4,8 milliárd a tét a héten az ötöslottón.

Fejér Megyei Hírlap

Kiszámoltuk: 43 millió szelvényt kell(ene) vennünk, hogy biztosan megnyerjük a pénzt. Minden idők legmagasabb összegű nyereménye 2003 végén talált gazdára, akkor ötmilliárdot és még néhány tízmillió forintot rakhatott zsebre a nyertes. Kovács Gergely matematikust, a fehérvári Lánczos Kornél Gimnázium valószínűségszámítással is gyakran foglalkozó tanárát kértük meg egy kis esélylatolgatásra.

– A matematikus alaptétele, hogy nem vesz lottót, mert látja, hogy milyen kicsi is az esély a nyerésre. Egészen pontosan 43 millió 949 ezer 268 darab szelvényt kellene vennünk nagyjából tízmilliárd forint értékben, hogy biztosan legyen legalább egy telitalálatos szelvényünk és bezsebelhessük a közel ötmilliárd forintot – mondja a matematikus, aki éppen ezért egyetlen darab szelvényt sem hajlandó venni. Rajta kívül viszont gyakorlatilag a fél ország lottólázban ég, a szokásos 3,5 millió darab szelvény helyett hétmilliónál is több talált legutóbb gazdára.

Tudták, hogy a 19-es és az 57-es számot húzták ki a tavalyi évben a legtöbbször? A 19-est például kilencszer, az 57-est pedig nyolcszor. Az 5-ös, a 9-es, a 26-os viszont mindössze egyszer akadt horogra.

Ezek szerint az utóbbi számokat kéne megtennünk – gondolja a tipikus lottózó, ám Kovács Gergely, a Lánczos Kornél Gimnázium matematikatanára egyből lehűt minket: valójában nincs „minta” a lottószámok eloszlásában, annak, hogy az 1,2,3,4,5 számsor legyen a nyerő, ugyanannyi az esélye, mint a szemünknek jobban tetsző 5, 18, 25, 47, 63, 85 számsornak. Kovács Gergely érdeklődésünkre még azt is kiszámolta, hogy ha egy lottószelvény kitöltésére öt másodpercet szánunk, akkor egy embernek hét éven át éjt nappallá téve, gyakorlatilag nonstop kellene ikszelgetnie, hogy a már említett közel 44 millió variáció mindegyikét elkészítse.

Ha már mindenképpen lottózni akarunk, érdemesebb a hatos lottót választani, ahol a nyerési esély „jóval” nagyobb, egy a nyolcmillióhoz. Nem véletlen tehát az sem, hogy itt eleve kisebb a nyerhető összeg.

Hasonló véleményen van az országszerte ismert matematikus, pszichológus, Mérő László, aki saját bevallása szerint a fenti, lehangoló számítások ellenére azért néha mégis vesz lottót, ha az „éppen szembejön” vele.

Sokan kíváncsiak arra, meddig halmozódhat a nyeremény? Nos, amint Garai Ágnestől, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs munkatársától megtudtuk, legfeljebb egy évig. Ha az utolsó sorsoláson sincs telitalálatos szelvény, akkor a főnyereményt felosztják a többi nyertes között. Fontos: nem csupán a jackpot, vagyis a telitalálat nyereménye halmozódik, hanem a kettes, hármas, négyes találatoké is.

Örök kérdés, hogyan marad titokban, ha valaki tényleg megnyeri a milliárdokat? A Szerencsejáték Zrt. külön telefonszámot, úgynevezett nagynyertes vonalat tart fenn, ezen kell a sorsolás napjától számított 90 napon belül jelentkeznie a nyertesnek. Akinek olyan keresztkérdéseket tesznek fel, mint hogy hol és mikor játszotta meg a szelvényt, hány mezővel játszott, mi volt a harmadik mező harmadik száma, vagy mi volt a negyedik mező legkisebb száma? Ha mindenre helyes választ adtunk, akkor jön a személyes találkozó, a Szerencsejáték Zrt. által meghatározott helyen és időben. Ekkor elkérik a szelvényt és ellenőrzik a rajta lévő biztonsági azonosítót. Innen már csak azt a folyószámlát, számlákat kell megadnunk, amelyekre a pénzt kérjük. A nyereményfelvétel után a cég állítólag már nem tartja a kapcsolatot a szerencsésekkel. Mindenesetre, ha most szombaton sem lesz telitalálatos, akkor valószínűleg minden idők legmagasabb összege keresi majd a gazdáját.

Pár éve a vagyonosodási vizsgálat során az állami adóhatóság két esetben is szerencsés nyerteshez kopogtatott be. E nyereménynél a személyi jövedelemadót a kifizetőnek minősülő Szerencsejáték Zrt vonja le, így azt az adózónak bevallásába a bevételt, a jövedelmet, illetve a kapcsolódó adót már nem kell beírnia! A Szerencsejáték Zrt, ma már – mint kifizető – a megszerzett jövedelemről és a levont adóról adatot szolgáltat az adóhatóság részére, s azt a NAV saját rendszerében látja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!