Hírek

2017.03.11. 16:32

Kézműves borverseny a tóparton

Balatonkenese – Kistermelők hozták el boraikat a hatodik alkalommal megtartott balatonkenesei kézműves borok versenyére.

Sági Ági

Almádi, Sóly, Lepsény, Enying, Balatonvilágos és Balatonkenese borászai összesen 121 bort hoztak el idén, de 4-5 minta érkezett Csókakő társult borrendjétől, és a Somlói borvidékről is.

- Azért fogadunk más tájegységekről is borokat, mert egyrészt ezzel a bírálók munkáját is jobban megítélhetjük, és sokat tanulunk is ebből. Megismerhetjük, hogy egy vulkanikus hegy milyen tulajdonságokat tud egy olaszrizlingnek adni, és a mi keleti medencénkben mit hoz ez a fajta. Fontosnak tartom, hogy tudjunk összehasonlítani. Természetesen két különféle borról beszélünk, akkor is, ha ez egy fajta- mondta el a Naplónak Győrfi Károly a Kelet- Balatoni Borlovagrend elnök nagymestere.

A bírálók négy bizottságban zsűrizték a borokat, a négy bíráló pontjainak átlaga határozta meg az eredményt. Nagyon nehéz év volt a tavalyi, sok esővel, jéggel, de a térség gazdái meg merték méretni a boraikat.

-  Ki merem jelenteni, hogy amióta Balatonkenesén versenyt szervezünk, azóta javult a borok minősége. Amennyiben erre van igény, az eredményeket is megbeszéljük a termelőkkel, és ebből mindannyian évről évre tanulunk. Ez nem csak egy borverseny, de egy közösségteremtő program is- tette hozzá.

A versenyen a legtöbb pontot is az elnök nagymester 2016-os vörös cuvéeje szerezte, de mivel tavaly is az ő bora nyert így a város bora címről lemondott a második legmagasabb pontszámú bor javára. Így 2017-ben Balatonkenese város bora Szíjártó Emil kékfrankosa lett, amit a borlovagrend által tervezett címkével látnak majd el. Ezt a bort kínálják majd a városi rendezvényeken és a város vendégeinek is ebből ajándékoznak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!