Hírek

2017.02.21. 16:59

Kevesebb tűzeset, több önkéntes diák

Veszprém – A megyei katasztrófavédelemhez beérkező riasztások 98,5%-a egyes riasztási fokozatú volt a tavalyi évben, mely a legalacsonyabb kategóriába tartozik.

Leitner Vera

Az évről évre folyamatosan csökkenő tűzesetszámok 2016-ban is követték a tendenciát, a 2012-ben regisztrált 1122 esethez képest tavaly 508 alkalommal riasztották a katasztrófavédelmet tűzhöz a megyében.

– A műszaki mentések száma megemelkedett a tavalyi adatokhoz képest, ennek főleg a július közepén Balatonfüreden és környékén lezajlott, jelentős károkat maga után hagyó vihar az oka – mondta el Dányi Béla tűzoltó dandártábornok, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

A katasztrófavédelmi igazgatóság valamennyi megyei települést ismételten katasztrófavédelmi területekbe sorolt annak helyzete, adottságai szerint, ennek eredményeként újrakategorizálás nem történt. A tavalyi évben összesen 4254 hatósági ellenőrzést hajtottak végre megyeszerte, idetartoznak a tűzvédelmi, polgári védelmi, iparbiztonsági területeken végzett szemlék. Ezek száma a 2015-ös évhez képest 212%-kal emelkedett.

A megyei igazgatóságnak az idei évre is jelentős célkitűzései vannak, tájékoztatott az igazgató, idetartozik a tudatos vezetői-irányítói feladatellátás és a kockázatértékelési módszerek fejlesztése, a megyei önkéntes tűzoltószervezetek erősítése, valamint a hatékony társhatósági együttműködések fenntartása.

A középiskolások számára kötelező közösségi szolgálatot sokan a megyei tűzoltó-parancsnokságokon kívánták teljesíteni, tavaly már több mint 1400 diák választotta a katasztrófavédelmet az önkéntes munkavégzés intézményeként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!