Hírek

2017.06.15. 18:37

Két lábbal is teljes életet él Cinke, a pulikutya

Veszprém – Hátsó végtagjainak amputációja után két lábbal él egy kutya a Vackoló Állatvédő Egyesület menhelyén.

Marton Attila

– Sok sérült és megnyomorított kutyával volt már dolgunk, de Cinke története, élni akarása, és ahogy segítség nélkül megtanult a mellső két lábán járni, számunkra is megrendítő – mondja Farkas Zsuzsa, a Vackoló Közhasznú Állatvédő Egyesület vezetője.

A most másfél éves nőstény puli-keveréket idén tavasszal állatbarátok vitték be a menhelyre egy Balaton-felvidéki faluból: a kutya feltehetően egy autóbalesetben sérült meg, hátsó lábai helyén két csonk állt ki. Farkas Zsuzsa úgy tudja, a kutya gazdája a baleset után nem vitte állatorvoshoz, és egy pincében tartotta bezárva. Cinke ott megtanult két lábon járni, miközben már az is kisebbfajta csoda, hogy életben maradt, magyarázza az állatvédő. A kutyát két sérült hátsó lába akadályozta a mozgásában, és az is problémát jelentett, hogy a csonkok állandóan elfertőződtek, ezért az egyesületnél, az állatorvosukkal egyeztetve az amputáció mellett döntöttek. A kutya április végén esett át az első műtéten, majd négy héttel később eltávolították a másik hátsó végtagját is. Bár az operációknak – amelyeket Kocsis Gábor állatorvos végzett el – a vérveszteség miatt komoly kockázata volt, a kutya hősiesen viselte a beavatkozásokat. A puli a két komoly műtét után gyorsan felépült, ottjártunkkor kíváncsian és érdeklődve jött elénk. Zsuzsa azt mondja, rendkívül vidám teremtés, a macskákkal is játszik, gyakran pedig ösztönösen tereli őket.

A kutya műtétje után kapott egy kétkerekű kocsit, de annyira megszokta, hogy a két mellső lábára támaszkodva egyensúlyozva közlekedik, hogy a szerkezetet egyelőre keveset használja. Cinke reményeik szerint nem marad az egyesületnél, ivartalanítása után örökbefogadható lesz és érte is eljön a szerető gazda.

Az egyesületnél jelenleg telt ház van, 180 kutya él a gondozásukban. Farkas Zsuzsa és két társa minden idejüket feláldozva gondoskodnak a rászoruló négylábúak ellátásról, amelyben önkéntesek segítik őket. Szerinte a legfőbb baj, hogy az állattartók nem vállalnak felelősséget, és a legkisebb probléma esetén is megválnak a háziállattól. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy az emberek sorozatosan követik el azt a hibát, hogy felelőtlenül, felkészületlenül kutyát vállalnak, ennek következménye, hogy a menhelyek zsúfolásig tele vannak elhagyott és feleslegessé vált ebekkel, hívja fel a figyelmet az állatvédő.

A Vackoló Állatvédő Egyesület tagjai és önkéntesi nem pusztán állatszeretetből végzik naponta 24 órában tevékenységüket, számukra ez egy közös felelősségvállalás, amelyre a társadalom állatvédelmi kultúrája kényszerítette őket, teszi hozzá Farkas Zsuzsa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!