Hírek

2015.07.26. 10:36

Két fiatal szenvedett áramütést a vasútállomáson - Mindketten súlyosan megégtek (frissítve)

Veszprém – A mentők hajnali 3.23-kor kapták a bejelentést arról, hogy két fiatal áramütést szenvedett a vasútállomáson.

Kutasi Zsófia

A mentők ügyeletese a Naplónak elmondta, a két 20-25 év közötti külföldi állampolgárságú fiatalember felmászott egy vasúti jármű tetejére, ahol megrázta őket az áram. Súlyos, életveszélyes sérüléseket, nagy kiterjedésű másod és harmadfokú égési sérüléseket szereztek, a győri kórház égési osztályán ápolják őket. A rendőrség egyelőre nem indított eljárást az ügyben.

Erre a vasúti felsővezeték javító járműre mászott fel a két fiatal, pedig táblák is figyelmeztetnek a veszélyre, való igaz csak magyar nyelven. A vezetéket nem kell megérinteni sem a sérüléshez 1.5-2 méteres megközelítés esetén hasonló balesetek történhetnek. Csoda, hogy egyáltalán túlélték a fiatalok, mondja az egyik vasutas, ő nem hallott még olyat, hogy ilyen esetet túléltek volna már valaha
Fotó: Balogh Ákos

Úgy égett, mint a gyertya

Az eset kapcsán kimentünk a helyszínre, ahol a vasút dolgozói nem nyilatkoztak, azonban egy hajnali szemtanú szerint a baleset idején a két fiatalember közül az egyik felmászott a vasúti járműre, a másik pedig le akarta húzni onnan. Állítólag aki felmászott, "úgy égett, mint a gyertya", a másikról azt mondták a mentősök, hogy a testének hetven százaléka megégett. A szemtanú szerint felelőtlenek az emberek, nem gondolnak rá, hogy másnak gondot okoznak, szintén egy, a vasútállomáson várakozó idősebb hölgy megjegyezte, az sem jut eszükbe, hogy valaki hazavárja őket. Egy fiú szintén bólogatott, mondván tényleg megvadulnak néha a kortársak. Az állomáson a hajnali órákban sok fiatal volt, akik az utcazenéről mentek haza.

A vasút veszélyes üzem

A veszprémi balesettel kapcsolatban a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy vasárnap hajnalban 3 óra 20 perckor Veszprém állomáson két személy felmászott az egyik vágányon álló munkagépre. Ez a jármű a felsővezeték-hálózat karbantartására kialakított speciális motorkocsi, amelynek tetején egy emelőszerkezet van. Ide mászott fel a két fiatal, és szenvedett áramütést. A mentők súlyos sérülésekkel szállították őket el a helyszínről.

A mentés ideje alatt, 4 óra 10 percig az állomást feszültségmentesítették, de ebben az időszakban személyszállító vonatok nem közlekedtek menetrend szerint.

A vasúttársaság ezúton is felhívja a figyelmet, hogy a felsővezeték, illetve a felsővezeték-hálózat más részeinek (oszlopok, kapcsolók) érintése életveszélyes. A villamos felsővezetéknek már a megközelítése is életveszélyes, két méteres távolságban is már halálos áramütést okozhat. Az ilyen elektromos berendezéseken, velük összefüggő szerkezeteken nemzetközi jelölések is láthatóak a magyar feliraton kívül (elektromos nagyfeszültségre utaló villám, „25 kV” feszültségi érték egyértelmű feltüntetése). Ezek a figyelmeztetések Veszprém állomáson a hatósági előírásoknak megfelelően vannak kihelyezve.

A vasút veszélyes üzem, az utasok csak a kijelölt közlekedő utakat, átjárókat, peronokat, más utasforgalmi területeket használhatják. Szigorúan tilos a járművek alá menni, illetve azok tetejére felmászni."

Kielégítő az állapotuk

A két francia fiatalt a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház égésplasztikai osztályán látták el. A kórháztól megtudtuk, a jelenlegi általános állapotuk kielégítő. Az egyik fiatalember harminc százalékos kiterjedésű, másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ő műtétre nem szorul, nála gyorsabb gyógyulás várható, ilyen esetekben általában nyolc, tíz napos kórházi kezelés elegendő. A másik sérült súlyosabb, harmadfokú égési sérüléseket szerzett húsz százalékos kiterjedésben. Őt a mai napon hazaszállítják Franciaországba és a szükséges műtétet ott végzik el rajta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!