Hírek

2017.03.22. 16:00

Kepli Lajos a jelölt

Várpalota – Kepli Lajos lesz a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje a 2018-as választásokon Veszprém megye 2-es számú, Balatonfüredet és Várpalotát is magában foglaló választókerületében.

Szabó Péter Dániel

Mindezt szerdán sajtótájékoztatón jelentette be Várpalotán Galambos István, a párt megyei elnöke. – Az elmúlt két választáshoz hasonlóan 2018-ban is Kepli Lajos lesz a Jobbik jelöltje a választókörzetben. A Balatonalmádiban élő képviselő jelenleg is tagja az Országgyűlésnek, sőt, az egyik legaktívabb tagja a Parlamentnek – mondta el a megyei elnök.

Galambos István és Kepli Lajos a várpalotai sajtótájékoztatón
Fotó: Szabó Péter Dániel


Kepli Lajos hangsúlyozta, az elmúlt években több olyan költségvetési módosító indítványa, felszólalása volt az Országgyűlésben, ami az itt élők érdekeit volt hivatott szolgálni.

Kepli Lajos szerint Várpalotán kiemelten fontos a városi kórház ügye

– Várpalotán nagyon fontos a kórház ügye, a szülészet, illetve az aktív ágyak visszaszerzése, ami megválasztásom esetén kiemelt célom lenne. A város lakosságszámának csökkenését is szeretnénk megállítani, ennek érdekében bérlakások építésére és a nyugat-európai bérekhez a jelenleginél sokkal jobban közelítő fizetéseket kínáló munkahelyek létesítésére van szükség. Szintén lényeges kérdés a városrészek, így például a rossz állapotban lévő Készenléti-lakótelep rehabilitációja, de a Tési-domb városrészben is érdemes lenne folytatni a fejlesztéseket – szögezte le Kepli Lajos, aki a Napló kérdésére elmondta, olyan munkahelyek teremtését helyezné előtérbe, amelyek építenek a városban jelenleg megtalálható munkaerő-állományra, így például a könnyűipar területén érdemes lenne cégeket Várpalotára telepíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!