Hírek

2016.12.03. 15:18

Képet szenteltek

Márkó – Szombat délután a márkói temetőben képszentelést tartottak, melyen Ovádi Péter, a Fidesz veszprémi választókerületi elnöke, és Hartmann Antal polgármester is részt vett.

Heffler Péter

Ahhoz, hogy kellő tisztelettel tudjunk búcsúzni szeretteinktől, felújítottuk a ravatalozót, hiszen egy szép előteret kapott, magát az épületet is megerősítettük, így sikerült a déli részén a süllyedést is meggátolnunk. Kihelyeztünk padokat, illetve az előtér környékét pedig térkővel fedtük le, így nem kell sárban állni, egy-egy esetleges esős temetés alkalmával.

Hartmann Antal polgármester a szombat délutáni képszentelésen Fotó: Heffler Péter

Ezek a képek pedig még meghittebbé, és ha egy temetőről lehet mondani még szebbé teszik az elhunytak környezetét – mondta Hartmann Antal ünnepi beszédében, majd külön megköszönte a képet készítő Enyingi Mihály és felesége, Annamária keramikusok, a márkói önkormányzat, és a település közmunkásainak állhatatos munkáját. A polgármester köszöntőjét követően az egyházak képviselői felszentelték a ravatalozó falán található képeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!