Hírek

2016.12.22. 14:18

Kapitány az angyalok közt

Ajka - A rendőri hivatásunk miatt ritkán tud együtt lenni a család, ezért különösen nagyra értékeljük az ilyen pillanatokat - fogalmazott Ipsits Csaba veszprémi rendőrkapitány, aki az ünnepek előtti időszakban tudott összejönni szeretteivel.

Penk Tímea

Az ötvenes évei elején járó családfő ezredesi rendfokozattal, közel négy éve irányítja a megyeszékhely rendőrkapitányságát, két nagy lánya és a párja is rendőr, de az is lehet, hogy a legkisebb gyermeke is majd ezt a hivatást választja.

- Több hónapja nem voltunk így együtt, mert a lányok sokszor teljesítenek szolgálatot a határ mentén - mondta a kapitány, majd a családtagok elmesélték, hogy ki hogyan választott hivatást. Ipsits Csaba végzős bánkis diákként először nem gondolkodott továbbtanuláson. Egyszer egy osztálytársával az iskola mögött álló rendőrség épülete mellett mentek el, akkor vetődött fel bennük a rendőri pálya gondolata.

Ipsits Csaba, Ipsits Nóra, Farkas Tímea, Ipsits Bettina, Ipsits Melitta

- Bementünk és azt mondtuk, hogy rendőrök akarunk lenni, de elküldtek minket. Azt mondták, hogy előbb legyünk katonák. Határőrnek jelentkeztem, de előtte néhány hónapot bányában is dolgoztam - számolt be az ezredes. Az Őrségben szolgált egy évig, majd átvette a rendőrség. Húszéves fiatalként közlekedési járőrként kezdte a pályát, másfél év után a bűnügyi osztály nyomozója lett. Ekkor érett meg benne, hogy mégiscsak fontos a tanulás, és meg sem állt a doktori címig.

- Először a rendőrtiszti főiskolára jelentkeztem, ezalatt az Ajkai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjévé léptettek elő zászlósként. Huszonhét éves voltam, a csapat legfiatalabb tagja. Ekkor született az első lányom, majd két év múlva a második - mondta a családfő. Hét évig töltötte be az osztályvezetői pozíciót, majd a megyei rendőr-főkapitányságnál folytatta a munkát. Ezalatt a jogi egyetemet is elvégezte. 2005-ben, 42 éves korában nevezték ki az Ajkai Rendőrkapitányság vezetőjének, majd nyolc év után a Veszprémi Rendőrkapitányság irányítását vette át. Így a megyében Ipsits Csaba tölti be leghosszabb ideje a kapitányi beosztást. Kollégái közül többekkel már korábban megismerkedett, Szoboszlai Tibor ajkai rendőrkapitánnyal főiskolán voltak szobatársak, Szappan Csaba pápai rendőrkapitánnyal pedig még katonaként szolgáltak együtt. Számos vidám történet is összeköti a kapitányokat.

Az Ipsits család Ajkán él, a családfő párja és két nagy lánya között nagyon jó a kapcsolat, a hatesztendős kislány pedig bearanyozza mindannyiuk életét.

A húszas évei derekán járó Melitta először vendéglátást tanult, majd a végzés előtti évben megfordult az érdeklődése.

- Nagyjából úgy vetődött fel bennem a rendőri pálya gondolata, mint apában. Igaz, nekem voltak már gyermekként is élményeim, hiszen többször járhattam a rendőrségen, láthattam az ott folyó munkát, és egyáltalán nem bántam meg, hogy csatlakoztam - mondta Melitta, aki érettségi után a körmendi rendőriskolát végezte el. Próbaidősként Veszprémben szolgált, majd amikor az édesapja a megyeszékhely kapitánya lett, Melitta Ajkára ment. Jelenleg járőrparancsnok, de megszerezte a körzeti megbízott végzettséget. Fontolgatja a főiskola elvégzését is.

Mindkét lány időnként a határon teljesít szolgálatot. Bettina az ajkai Bródy gimnáziumban érettségizett, majd Keszthelyen agrárképzésen vett részt. Néhány évvel később fordult a rendőrség felé, és az idén végzett a körmendi rendőriskolában.

- A Készenléti Rendőrség szombathelyi egységéhez szereltem fel, több alkalommal teljesítettem szolgálatot a határon. Nem könnyű a feladat, főleg télen, a hidegben - mondta Bettina. Hozzátette, hogy a kerítés sokat számít a védelem szempontjából.

Nóra és Molli cica
Fotó: Penk Tímea

- A határvédelmi szolgálat mellett rendezvények, futballmérkőzések biztosításában veszek részt bevetési felszerelésben, ami először furcsa volt, de könnyen meg lehetett szokni - mesélte Bettina, aki a karácsonyt is a határon tölti.

Ipsits Csaba büszke a lányaira, akik mindig a saját érdemeik alapján kaptak elismerést, s nem azért, mert egy rendőrkapitány gyermekei. Ugyanezt tudná elmondani párjára is, aki szintén egyenruhás. A noszlopi származású Farkas Tímea a sümegi gimnáziumban érettségizett, majd a csopaki rendőriskolába járt. Kezdetben közlekedési járőr volt az Ajkai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a feladatai közé tartozott a sebesség-ellenőrzés és a baleset-helyszínelés is. Közben óvodapedagógusi, valamint a rendőrtiszti főiskolát is elvégezte, majd Pápán dolgozott szabálysértési előadóként.

- 2010-ben született a kislányunk, Nóra. Amikor visszamentem dolgozni, az Ajkai Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti alosztályán folytattam a munkát, jelenleg kiemelt engedélyügyi főelőadó pozíciót töltök be - mondta Tímea, aki fegyvertartási, pirotechnikai ügyeket intéz, főként vadászok, vagyonőrök fordulnak hozzá.

Nórika egy csendes, barátságos kislány, a magyarpolányi általános iskola első osztályos tanulója. Azt mesélte, hogy szereti az iskolát és a tanító nénit, kedvenc tantárgya a matematika. Művészeti iskolába is jár, néptáncol és képzőművészeti foglalkozásokon vesz részt. Kiderült, hogy a családban él még egy nála is fiatalabb lány, Molli cica. Talán ő az egyetlen, akire nem vár egyenruhás karrier.

Az ünnepek alatt a rokonait látogatja meg a család, és a családfő kérésére mindig kerül halászlé is az asztalra. Nóra a magyarpolányi kápolnánál szokta elmondani a Jézuskának, hogy milyen ajándékot szeretne kapni, és ez így volt Melitta és Bettina gyermekkorában is.

Ipsits Csaba úgy látja, hogy a több mint három évtizedes pályafutása alatt rengeteget változott a rendőrség. Nemcsak jelentős belső átalakuláson ment keresztül, hanem a külső megítélése is formálódott: az erőszakszervezet helyébe a szolgálat lépett, a szankciókat a megelőzés váltotta fel. Ez eredményesnek mondható, hiszen folyamatosan csökken a bűncselekmények száma, és a jogsértések típusai is kevésbé erőszakosak. Míg a 80-as, 90-es években egy szezon alatt akár háromszáz autót is elvittek a Balaton-partról, addig az idén egyet sem loptak el, és már nincs olyan emberölés, amelynek az elkövetőjét ne tudnák felderíteni. Aki rendőr akar lenni, annak egy komoly kiválasztási rendszernek kell megfelelni, majd folyamatosan tovább kell képeznie magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!