Hírek

2016.04.24. 07:39

Jókai Anna a fiatalokról, a közéletről és a készülő memoárjáról

A legjobban ellenzékben dolgozom, mondta Jókai Anna Kossuth nagydíjas író, a Nemzet művésze, akivel az irodalom mellett közéletről is beszélgettünk és a készülő memoárjáról, ami olyan, mint egy átvilágítás.

Balla Emőke

- A napokban ünnepeltük a költészetet. Van közönsége a költészetnek, irodalomnak?

- Mindig voltak és lesznek, akik megmaradnak a könyv és a szó mellett és ezt valóban óhajtják. Én szerencsés helyzetben vagyok, sokat járok az országban, sok a meghívásom; ahova megyek, ott szeretik az irodalmat és a verseket. Jó tapasztalataim vannak. De annak még jobban örülnék, ha nemcsak kiemelt napokon, például a költészet napján vagy könyvhéten, foglalkoznának vele, hanem egész évben folyamatosan. Attól is függ, hogy a helyi közösség mennyire igényli, a kultúraszervező mennyit törődik az irodalommal. Az embereket meg kell szólítani. Azt szoktam mondani, hogy ez az ünnep nem aratás az alkotónak. Hanem vetés, ilyenkor kell elvetni azokat a magvakat, amelyek talán egy másik kollégának hoznak majd hasznot. Az alkotónak kutya kötelessége közel hozni az emberekhez azt, amit megír. Abban hiszek, hogy az a könyv, vers hamarabb eljut az emberekhez, amelyik alkotóját megismerhetik.

- Gyakran vesz részt beszélgetéseken, találkozókon?

- Igyekszem. Arra is nagyon vigyázni kell, hogy nem elég, ha valakinek jó svádája van, jól nyomja a szöveget, de közben butaságokat beszél. Nem jópofizni kell, nem humorbombákat dobálni, hanem közérthető módon, a másik legfontosabb dolgairól beszélni. 

- Kikhez szól? Idősebbekhez, középkorúakhoz?

- A beszélgetéseken az első mindig az, hogy felmérem a közönséget. Megállapítom, hányan vannak idősek, középkorúak, van-e köztük fiatal. Ha van, őket mindig külön üdvözlöm. Próbálok kedvet csinálni nekik, hogy máskor is jöjjenek ilyen estre. Nagyon gyakran megyek középiskolákba is, tanulságosak ezek a találkozások. Érdekes megnézni azt, amikor egy tornaterembe beterelnek 300 diákot, bejönnek a gyerekek, unott pofával leülnek a linóleumra és elkezdenek mobilozni. Bejön az író, bemutatják, látszik, hogy azt gondolják: tőlem aztán mondhat, amit akar. Az első öt, tíz percben dől el, meg lehet-e fordítani ezt a hangulatot. Hála Istennek, nekem mindig sikerül. Voltam egy iskolában, a találkozó végén felállt egy égnek zselézett hajú fiú és azt mondta: „írónő, ez zsír volt”. Azt mondtam neki, kisfiam, tévedsz, ez nem zsír, ez gépzsír volt. Valamilyen módon az ő korosztályukhoz kell közel kerülni. 

- Hogyan tudja a fiatalokat megszólítani?

- Soha nem írom le előre a mondanivalómat. Mindig körülnézek és megérzem az est hangulatát, azt, hogy ott éppen miről kell beszélni. Mindig ugyanazt mondom, egy életem van. Az előadás stílusa, egyes részek terjedelme változhat, aszerint, hogy milyen a közönség. Vigyázni kell arra, hogy ne legyen politikusi beszéd, mert a túlpolitizált világból elege van az olvasónak. Direktben nem politizálok, de világosan lehet érezni, hogy milyen irányba gondolkodom. Se gyűlöletre, se uszításra, se rágalmazásra nem vagyok hajlandó. Nem azt mondom, amit nagyon nem szeretek a közéletben - az úgy is kiérződik a szavaimból -, általában arról szoktam beszélni, mit, hogyan kéne tenni. Mindig a jóra igyekszem felhívni a figyelmet.

A memoár egy önvallomás, átvilágítás. Olyan, mint egy röntgenkép, mondta Jókai Anna író


- Milyennek látja a mai magyar közéletet?

- Sokkal pozitívabbnak ítélném meg, ha nem olvasnék újságot. Erősen kiérződik az újságokból, hogy csak azért is, dafke azt tüntetik fel, ami rossz. Az igazi hazaszeretet és az aktuális Magyarország szeretet az, hogy határozottan kell képviselni egy nem gyűlölködő, nem másokat lenéző, de saját érdekeinket fontosnak tartó utat. Nem értek egyet azzal, ha a beszéd gyűlöletbe, indokolatlan vádaskodásba torkoll. A jelenlegi helyzetben jó utat választottunk, csak ezen az úton nagyon nehéz járni, sok a tüske és a bozót. A szülő sem akkor teszi jól, ha a gyerekére mindent ráhagy, hanem akkor, ha megmondja neki, fiam, szeretlek, de ezt ne így csináld. A politikában is ezt képviselem. 

- Megmondja a véleményét a politikusoknak?

- Meg szoktam mondani. Én nyolc év ellenzékben is harcos voltam. Hatalmon könnyű szeretni a hatalmat, de mikor ellenzékben van, annak kockázata van. Most írom a memoáromat és arra a következtetésre jutottam, hogy én a legjobban ellenzékben dolgozom. Amikor az ügy, amit szeretek, ellenzékben van. Amikor az ügy, amit szeretek, hatalomban van, mindig észreveszem, hogy kicsit másként kellene. Ha megkérdeznek, elmondom a véleményem, de nem vagyok olyan, aki mindenbe beleszól. A szellemi embernek fontos dolgokban meg kell szólalni. Talán nem véletlen, hogy velem nem követnek el karakter gyilkosságot. Bizonyos értelemben valóban megbecsült ember voltam. De számot vetek azzal, hogy az egész világ borzasztó szellemi állapotban van.

- A világ vagy Európa?

- A világ és Európa. Európának nincs meg a szellemisége. Ezt az elveszett vagy ki nem fejlett szellemiséget nagyon nehéz előhozni egy olyan iszlám szellemiségben, amelyik  - ha óriási tévedésen alapszik is, de - erős. Európában mindig a gazdasági érdek az első. 

- Mivel foglalkozik most?

- Írom a memoáromat. Már a felénél vagyok, éppen 2002-ben tartok, egy nagyon nehéz politikai fordulatnál. Nehéz úgy fogalmazni, hogy az emlékirat ne a politikáról szóljon. Ez egy önvallomás. Egy átvilágítás. Olyan, mintha beállítanák a lelkemet egy röntgengép mögé és megvizsgálnák. Mielőtt elmegyek ebből a világból, készítek egy röntgenképet, a hibákkal, esetleges kudarcokkal, hogy az adjon erőt az embereknek. Be kell vallani a hibáinkat. Én még nem olvastam olyan memoárt, melynek az írója beismerte volna a hibákat. Akaratlanul másként festi le az életét, ő úgy emlékezett. Én egy teljesen őszinte memoárra készülök és arra, hogy amilyen őszinte leszek magamhoz, ugyanolyan leszek a világhoz. Az emlékiratot tavaly pünkösdkor kezdtem, ha Isten sem akar mást, idén befejezem. Nem vagyok mániákus író. Nem esem kétségbe, ha éppen két hétig nem írok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!