Hírek

2016.09.28. 19:45

Innen kerülnek ki a bajnokok! - Rétvári Bence, az Emmi államtitkára is megjelent az átadáson

Halimba - Jó helyre került a támogatás, ahol ennyi sportolni szerető gyermek él, ott biztos, hogy megfelelően kihasználják a létesítményt, fogalmazta meg Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az iskola felújított tornatermének átadóünnepségén szerdán.

Tisler Anna

A nyári vakáció hónapjaiban a termet kifestették és új padlót kapott. A régi parketta már nagyon rossz állapotban volt. A beruházás négymillió forintba került. Rétvári Bence kiemelte, hogy a nyár folyamán az országban számos iskolát, tornatermet újítottak fel központi költségvetési támogatással. A kis iskolák felújítására is jutott bőven forrás, az alapfokú oktatási intézmények fele falvakban működik.

Az olimpián sok érmet szereztek a magyar sportolók, akik pályafutásukat ugyancsak az iskolában alapozták meg. Ha továbbra is szép eredményeket akarunk elérni, gondoskodnunk kell a megfelelő tornatermekről, a jövő bajnokai ugyanis most még az iskolapadokban ülnek. Egyházi Andrea tankerületi igazgató elmondta, a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek egészséges körülmények között sportoljanak.

Az átadást követően a résztvevők bejárták a létesítményt. Felvételünkön Nagy Noémi, a Szalai Miklós Általános Iskola igazgatója, Szilágyi Tibor testnevelő tanár, Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára és Fenyvesi Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke
Fotó: Balogh Ákos

Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke köszönetét fejezte ki, hogy a halimbai iskola is bekerült a támogatottak körébe. Megköszönte a község és az intézmény vezetésének a segítségét.

Az átadáson a labdarúgók, a karatecsoport tagjai és a táncosok bemutatót tartottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!