Hírek

2017.05.05. 17:46

Idős nőket raboltak ki

Pápa - Idős asszonyok táskáját vette el egy fiatal, akinek két idősebb társa falazott. Ketten fegyházbüntetést kaptak.

Mátételki András

A két pápai fiatal, R. Richárd (25) és B. Kálmán (22) 2014 februárjában ismerkedett meg a középiskolás V. Bencével (20), aki mindennap kapott otthon reggelire ezer forintot. A fiatalnál mindig volt cigaretta is, amellyel megkínáltatták magukat alkalmi ismerősei.

A két idősebb vádlott hamar rájött, hogy ifjú barátjuk könnyen befolyásolható: mindenre rá tudták beszélni. Egy nap azzal álltak elé, hogy pénzt kellene szerezni „táskázással”, azaz idős nőktől erőszakkal elvenni a pénzüket.

Az ügy harmadrendű vádlottja ebbe nem akart belemenni, ekkor R. Richárd csicskának, lúzernek nevezte, volt, amikor megütötte, megrúgta az akkor még fiatalkorú V. Bencét, csak hogy rávegye a rablásra. Első akciójukat nem sokkal megismerkedésük után követték el. A középiskolás kapott tőlük egy sárga-fekete mintás sálat, hogy azzal elterelje az áldozatok figyelmét. Lelkére kötötték, amennyiben elfogják a rendőrök, más nevét mondja be. Azzal indokolták, hogy neki kell elkövetni a súlyos bűncselekményt, mert őket ismerik a rendőrök, voltak már büntetve. Február 18-án délután az Erkel utcában egy idős nő mögé settenkedett V. Bence, majd nagy erővel kitépte a sértett kezéből a kézitáskáját, amelyben mindössze hétezer forintot találtak az iratok mellett. Másnap a vasútállomás közelébe mentek „táskázni”.

A rabláskor a másik asszony a földre esett, nála 14 ezer forint volt. A nő segélykiáltására egy férfi a rabló után futott, majd egy másik tanú a húsgyár főportája előtt kérdezte meg V.-től: „Te loptad el a mama táskáját?” A fiatal kivágta magát, Lakatos Renátót nevezte meg elkövetőnek. A buszpálya-udvaron a három vádlott megint csak elosztotta egymás között a zsákmányt. A rendőrök rövid időn belül elfogták a rablót.

A Pápai Járásbíróság felbujtóként elkövetett rablás bűntette és lopás vétsége miatt az időközben külföldre szökött R. Richárdot távollétében három év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélte, míg B. Kálmánnak négy évet kell fegyházban töltenie. V. Bencét rablásért két és fél év fiatalkorúak börtönére ítélték. Mindhárom vádlottnak 100-100 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.

A törvényszéken nem született döntés, mert orvosszakértőt rendeltek ki. A tárgyalás június végén folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!