Hírek

2017.01.05. 19:27

Idős nőket fosztott ki az álorvos Balatonfüreden és Pétfürdőn

Két településen is megfordult az a 31 éves, magát háziorvosnak kiadó Fejér megyei nő, akivel szemben a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség idősek sérelmére elkövetett csalás miatt emelt vádat – hangsúlyozta a megyei főügyészség.

Napló-információ

A vádirat szerint az elkövető 2016. május 26-án Balatonfüreden megszólított az egyik ház udvarán egy 89 éves asszonyt, akivel elhitette, hogy ő az új orvosa. Az idős nő a vádlottat beengedte, a ház teraszán beszélgetés közben az elkövető felajánlotta, hogy pénzért gyógyszereket ír fel neki. Közben a postás meghozta a sértett nyugdíját, amelyet a terasz asztalára tett. A vádlott közölte a sértettel, hogy elviszi a pénzt, sőt, azt is állította, hogy ezt a nő fiával egyeztetve teszi. Azzal az ígérettel távozott sietve, hogy a sértett ingyen kap majd gyógyszereket, illetve délután egy orvosi műszert visz neki.

Egy óra múlva az elkövető Pétfürdőn csengetett be egy 84 éves asszonyhoz, a sértett új háziorvosának adva ki magát. Az idős házaspárnak előadta, hogy családlátogatásra jött, és a sértetteknek az egészségi állapotuk miatt speciális műszerre lesz szükségük, amelyet meg kell rendelni. Azt állította, hogy a készülék árának felét még aznap fel kellene adni, a pénzt pedig a társadalombiztosítás utóbb visszafizeti a részükre. A házaspár elhitte a sértett által elmondottakat, és 150 ezer forintot átadtak neki.

A nővel szemben hasonló módon elkövetett csalás miatt a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség 2016 szeptemberében már vádat emelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!