Huszárkapitány a malomban

Tóth Károly huszárkapitány sajnálja, hogy nincs hagyományőrző utánpótlás

Karcsi bácsi vidám természetű, még a szeme is folyton nevet. Megpödrött bajusza alatt huncutul mosolyog, udvarol, kezet csókol. Minden nőnek. Ha azt mondom, tíz évet letagadhatna, ő azt feleli nevetve: szívesen bebizonyítaná, hogy húszat is. A hegymagasi faluvégen életet lehelt egy öreg malomba. A szép épület mellett, a fák közül kihallatszik a patak vizének csobogása. A két pajkos puli a lábunkhoz dörgölőzik, Aisa, az arab telivér pedig gazdájához szalad a hívó szóra. Immár tizenhat éves, de Karcsi bácsi szerint az araboknál ez nem kor. Idén fogja először fedeztetni, aztán irány a felvidéki hadjárat. Napi harminc-negyven kilométert lovagolnak ott.

- Minden évben felszabadítjuk Komáromot mondja nevetve és megsimogatja Aisa sörényét. Karcsi bácsi rendszeresen kiveszi részét lóháton még a Csíksomlyói búcsúból is. Ottani lovakkal mennek Gyergyóból, át a hegyeken. A huszáregyesület tagjaival ott van az év közbeni díszelgéseken is, de például a szüreti felvonulások nagyon ellenére vannak.

- Régen sem mentek a huszárok ilyesmire. A vadászlovaglás, falkavadászat, az rendben van. Egyébként nem kell hozzá más, csak jó fizikum. Legfeljebb annyi gondom van, hogy a tábori körülmények miatt kicsit nehezebben alszom legyint Karcsi bácsi.

Az évtizedek alatt szépen lassan felújított malomépületbe invitál, ahol a kandalló előtt a nyergek pihennek, a kényelmes karosszékek mellett. Minden kőből, fából, vasból készült, a falak fehérek. Vendégmarasztaló a barátságos, ízléses környezet, az öreg malom mai arca. A házigazda huszárkapitány mintha ide született volna. Pedig mennyire nem így volt! Szóval, már az egyesület megalakulásakor csatlakozott a tagokhoz, huszár lett.

- Ha jól emlékszem, 1992-ben történt. A hagyományőrzés vonzott leginkább. Na meg, oda csapódik az ember, ahol többet tud lovagolni, ahol jó társaság van, lószerető emberekkel. Minden nemzetnek megvannak a hagyományőrzői. Szép a cél, de lehetne fejleszteni, erősíteni a hagyományőrző egyesületeket. Erdélyben lassan több lesz, mint nálunk, az anyaországban magyarázza. Hozzáteszi, hogy a legnagyobb hiányosság a pénz. Az embereknek tetszenek a felvonuló huszárok, de nem is gondolnak rá, hogy a teljes felszerelés közel egymillióba kerül. A ló, a nyereg és a többi. Csak a ruha háromszázezer. Az egyesület nem tud ennyit kifizetni, egy fiatal pedig honnan szerezze rá a pénzt?

- Kevés is az utánpótlás. De mi, öregek kitartunk. Szoros kapcsolatot ápolunk még a lublini lengyel ulánusokkal is. A Kiskun huszárok jól szervezettségét képtelenek vagyunk utolérni, hiszen míg ők egy településen élnek mindannyian, mi Tapolcán, Sümegen és a környékbeli falvakban, elszórva. Az ötven tagnak úgy a fele aktív, közülük ketten Németországban élnek avat be Karcsi bácsi.

Aztán a többi teendőről beszél, a Radetzky akadémiáról, és persze a huszárbálokat sem hagyja ki, hiszen imád táncolni. A nőket még mindig bókokkal illeti, de először is kézcsókkal. Mikor erről kérdezem, mosolyogva elintézi a választ azzal, hogy régi, szép szokás.

- A mai fiatalságnál elképzelhetetlen, ami az én koromban volt. Kisgimnazista diákként, tíz, tizenegy évesen kezitcsókolomot köszöntünk a velünk egykorú lányoknak és magáztuk őket. Nem csak az iskolában, hanem a cserkészeknél és a leventéknél szintén alapelv volt, hogy minden lányban a nővérünket, anyánkat lássuk. Nem volt olyan szabados az élet, mint most.

Majd a vitézi rang kerül szóba, amelyet saját jogon érdemelt ki. Az ötvenes évek elején részt vett a fegyveres ellenállásban. A magyar harcosok bajtársi közösségéhez csatlakozott, kiképezték a határzónán való átkelésre. Az ellenállási sejtek, csoportok szervezése volt a feladata. Kudarccal végződött, mert voltak, akik nem tudtak titkot tartani. Azt mondja, nagyon nehéz harci feladatot jelentett az akkori átkelés. Hiszen ott voltak az érintőaknák, a nyomsáv a taposóaknákkal, az érintőrakéta-rendszer a jelzőrakétákkal, a sűrű járőrözés. Ha valakit észrevettek, azonnal lőttek. Isteni csodának tartja, hogy megmenekült. Mindezt megírta a kilencvenes évek végén megjelent, Üzenet című életrajzi könyvében.

Visszatérve a mába Karcsi bácsi a fotózás kedvéért felölti a huszármentét és a nagy becsben tartott csákót ugyancsak előveszi. Közben elújságolja, hogy már nem csak két fia és egy lánya van, hanem három unokája is. Botond fia vele él az öreg malomban, ahova még válása után költözött az édesapa. A nyolcvanas években az országos fordító irodában dolgozott, de lejött Budapestről a feleségével, hogy vidéken éljenek. Huszárvágás volt, de megérte. Apjának Zalában volt malma valamikor, benne pedig élt a nosztalgia, hogy egy malomépületben lakhasson. Először egy innen pár kilométernyire levő, közművektől és lakott területtől messze fekvő malomban telepedtek le, de közben a kapcsolatuk megromlott. Az édesapa egyedül maradt, hétvégeken jöttek a gyerekek, komfortosabb helyre vágyott. Akkor vette a hegymagasi, a család kisebb méretéhez jobban illő, de meglehetősen romos épületet. Itt a gyerekeknek még játszópajtásaik is voltak a faluból, a patak pedig igazi vonzerő volt a számukra. Nem bánta meg, hálát ad Istennek, hogy a sok nehézség ellenére 1981-ben idevezérelte.

Akkor egy ideig még fordított, a szöveget magnókazettára vette, úgy küldte Pestre. Aztán egy közelebbi cégtől kapott hasonló munkát, de közben nem tudott ellenállni az akkori téeszek vemhes üsző kihelyezési akcióinak. A tehenek viszont annyi munkát adtak, hogy felhagyott a fordítással és gazdálkodni kezdett. Lova mindig volt, tehenei ma már nincsenek, de 35 hektárnyi területet gondoz. A kaszálásért szénabálával fizet, a felesleget eladja, a terület rendjéért támogatást kap. Ma is beszél németül és franciául, érti az angolt, olaszt, hollandot, de ritkán használja. A malmot persze folyamatosan építette, sőt, azt mondja, ha a jó Isten megáldja, száz éves koráig építkezni fog. Most éppen a három szintből a padlás van soron, a két alsó szint elkészült. Az udvaron a kemping fürdőházát újítja fel. Ugyanis időközben falusi vendéglátásba fogott, a gyönyörű zöld gyepre éveken át visszatértek a fiatal turistacsoportok sátorozni. Afféle cserkészélet vár itt mindenkit, csend és tiszta levegő, nomád körülmények, a fürdőház pedig kényelmet adott. Egy ideje szünet volt, de idén újra indítja Karcsi bácsi a vendégfogadást. Akár hatvanan is jöhetnek, hely van bőven. Gyönyörű a környék, közel van a Balaton és a város, rengeteg a szép kirándulóhely. A fiával ellátják magukat. Botond kecskékkel foglalkozik, most épül az új ól, a réten ott legel vagy ötven kecske. Marcsika, a legszelídebb elénk szalad, a fejét dörgöli a lábunkhoz, úgy provokálja a simogatást. Bezzeg Gyuri, a kendermagos kakas látványosan méreget, félti a tyúkokat a betolakodó idegentől. Botond rászól, mire Gyuri peckesen odébbáll.

Karcsi bácsi pedig lovagolni készül. Még két, ugyanazt a térdét gyötrő lovasbalesetét sem vette figyelmeztetésnek. Pedig utóbbinál eltört a térdén a vastag réz huszárkengyel. A térde ugyan meg sem repedt, de évről évre romlott. Megműttette, felgyógyult, de aztán meg a lova sérült le. Idén viszont mindketten folytatják a napi tréninget és a lovas huszár életet.

- A huszárság miatt hat év után lemondtam a vegetáriánus életmódról. Olyan kellemetlen volt, hogy a huszárok húst hússal esznek, én meg folyton szabadkozom. Keveset, de ma már eszem húst, sok zöldséget, vitamint fogyasztok. Mindennapra kiadós zöldséglevest főzök, meg még valamit. Jól vagyok. A legfontosabb, azt hiszem, hogy optimista az alaptermészetem. Mindig hittem a dolgokban, mindabban, amit csináltam. Ezt tanácsolom a barátaimnak is. Nem feltétlen vallásosságra gondolok, de arra is. Vasárnaponként ott vagyok a misén, sokat jelentett a vallás és a hit az életemben. Hiszen nem árt tudnunk, hogy három fő erény van: hit, remény és szeretet vallja Tóth Károly huszárkapitány, a bajsza alatt bölcsen mosolyogva.

Két éve még az év minden napját azzal kezdte Karcsi bácsi, hogy félórányi jógát követően egy jót fürdött a Tapolca-patakban. Ma sem tenne másként, ha a lovasbalesetek miatt nem ment volna tönkre a térde. Mert lovagolt is. Sőt, az idén ugyancsak készül a három napos Felvidéki Tavaszi Hadjáratra, lovon. A hegymagasi Vitéz Tóth Károly, a Balaton-felvidéki Radetzky Huszáregyesület huszárkapitánya 85. születésnapja előtt pár héttel is fiatalos lendülettel tölti napjait.