Hírek

2013.04.10. 06:37

Húsz éve a színpadon - Dávid Roland pályafutásáról

Nem túlzás állítani, hogy Dávid Roland énekes eddigi pályafutásának rock klasszikusokat és musical részleteket felvonultató összegzése volt az a koncert, amelyet a közelmúltban adott a veszprémi Pannon Egyetemen.

Szabó Péter Dániel

„Porzik még az út, ahol elindultunk, igen, a fülünkben csengnek még az első akkordok” - szól az Arcok a ködben című dal a Session zenekartól, ami Roland életének jelentős zenei állomása volt. A saját dalokat is író, egyébként kiváló, mai is aktív zenészeket felvonultató csapat főképp Ledd Zeppelin tribute zenekarként lett ismert.

-  Sokat köszönhetek annak az időszaknak, hiszen tanultam és színpadi rutint szereztem. A sikeres hazai és külföldi bulik mellett nehéz volt ugyanakkor feldolgozni, mikor sokadszorra is majdnem üres teremben játszottunk egy-egy koncerthelyszínen, volt viszont egy kis rajongói közeg Veszprémben, akikért érdemes volt akkoriban Led Zeppelin dalokat játszani. Sokukkal még ma is tartom a kapcsolatot - mesél a hősidőkről Roland, akit az évfordulós koncert apropóján kértünk fel némi múltidézésre.

Dávid Roland eddigi pályafutásának összegzése volt az egyetemen adott koncert (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Kérdeznem sem kell, folytatja is rögtön. - Az igazi zenei karrierem kezdetét onnan számítanám, amikor a fiatalság vad évei után elkezdtem keresni a fejlődés lehetőségét. Ekkor találtam rá Völler Adél énektanárra, akinek a segítségével alig egy év hangképzés után, egy rendkívül erős mezőnyben musical kategóriában megnyertem a III. Országos Énekversenyt. Nagyon sokat tanultam Adéltól, s tulajdonképpen közvetve neki köszönhetem a későbbi színházi sikereimet, hiszen ő nyitotta meg számomra a musical világát - mondja az énekes, aki mindezektől függetlenül sosem gondolta, hogy valaha is színházban fog játszani.

Nem tagadja, számára is hihetetlen volt, amikor a veszprémi Petőfi Színházból felhívta Oberfrank Pál igazgató és felkérte az olasz énekes szerepére, az Anna Karenina című musical-operába, mégpedig a fent említett énekverseny egyik zsűritagja, Sasvári Sándor személyes ajánlására, aki ezek szerint nem felejtette el az akkori alakítást. Eztán a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Godspell című musicalben Júdás szerepét is megkapta, s immár harmadik éve hívják vissza vendégszerepelni a fővárosi Madách Színházba.

Közben a mikrofon mellett - némi képzavarral élve - a gitárral is szoros barátságot kötött, hiszen a füredi gitárfesztivál Guiness-rekord hosszúságú koncertjére maga is megtanult eljátszani néhány kedvenc nótát a hathúroson. Mivel a debütálás jól sikerült, folytatta.
- Összeállt egy hazai és külhoni dalokat felvonultató akusztikus program, amivel elkezdtem klubokban koncertezni. Szerencsére a közönség is pozitívan fogadta a kezdeményezést. A koncertek különlegességét az adja, hogy bár szoktam műsort írni, mégis bármikor megváltoztatom azt, hiszen előre nem tudhatom, hogy az adott alkalommal ki lesz jelen. Ösztönösen érzem a közönség rezdüléseit, s ezekre válaszolva választom a következő dalt, azt, amit a legjobban odaillőnek érzek az adott pillanatban - jegyzi meg nevetve, jelezve, hogy el is jutottunk a közművelődési titkárság meghívására az egyetem E kamarájában celebrált koncertig.

A koncertig, ahol Led Zeppelin, Queen, Cseh Tamás és Deep Purple dalok éppúgy elhangzottak, mint az István a király és a Jézus Krisztus Szupersztár jól ismert dallamai, s persze a fent említett, a pályafutást szinte keretbe foglaló Session-dal is felcsendült.


A jövő firtató kérdésre Dávid Roland elmondta, idén rendhagyó körútra indul.
- Eltökéltem, hogy végigjárom azokat a helyeket, amelyek az elmúlt 20 évben meghatározók voltak a számomra. Ezért legközelebb a jubileum alkalmából visszatérek a kezdetekhez, legalábbis a helyszín tekintetében, hiszen szombat este az első zenekarom magját képező társaság próbaterméül szolgáló herendi művelődési ház tőszomszédságában lévő pubban, az egykori „gyári presszóban” játszom a földijeimnek. Azoknak, akik a pályafutásom minden állomásában maximálisan támogattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!