Hírek

2015.10.13. 10:54

Hová tűnt 44 ezer forint? - Egy hónapot ült a pénzen a posta

Homokbödöge – Nem várt kellemetlenség érte Sándor Attilát egy átlagos postai bankkártyás számlabefizetés alkalmával: „nyoma veszett” több mint 44 ezer forintjának.

Polgár Tibor

A pénzt csaknem egy hónappal később látta viszont a családos, háromgyermekes fiatalember.

A történet eleje hétköznapibb már nem is lehetne. Az előző hónap elején – mint korábban mindig – Attila a frissen átutalt fizetésükből rendezni szerette volna a család addig megküldött csekkjeit.

– Ezúttal is a homokbödögei postahivatalban szerettem volna átutalással elintézni a befizetést, ekkor még sejtelmem sem volt, hogy ez ekkora nehézségekbe ütközik. A postán aznap helyettes dolgozó látta el a hivatalvezetői feladatokat, és amikor a kártyás fizetésre került volna sor, rossz sorrendben végezte el az ügymenetet, ezért az átutalás elsőre nem sikerült. Ezután a hölgy sztornózni szerette volna a félresikerült tranzakciót, ezért megkért rá, hogy üssem be még egyszer a PIN-kódomat, mint mondta, így visszakerül a pénz a számlámra. Csakhogy nem ez történt.

A rendszer a visszautalás helyett még egyszer leemelte a számláról a befizetni kívánt összeget, vagyis 44.220 forintot. Tehát kétszer fizettem be ugyanazokat a csekkeket. Amikor kiderült a malőr , gyorsan bezárták a postát, jegyzőkönyvet vettek fel, és állítólag intézkedtek, hogy mielőbb visszakapjuk a pénzünket - elevenítette fel a keserű történetet Sándor Attila.

Attiláékat a legnagyobb öröm érte kárpótlásként a sorstól: megszületett a harmadik gyermekük Fotó: Polgár Tibor

Az eset szeptember negyedikén történt, és amikor a homokbödögei fiatalember felkereste a veol.hu-t, még nem kapta vissza a számlájáról tévesen leemelt összeget. Erre egészen szeptember 29-ig kellett várniuk, így másnap már a hosszú idő után megoldódott helyzetről beszélgettünk a Sándor családdal.

- A várakozás alatt felkerestük a pápai hivatalvezetőt, többször érdeklődtünk telefonon a fejleményekről. Ugyan elismerték, hogy sajnálatos rendszerhiba történt, de tájékoztatásuk szerint a posta már nem tehetett semmit, mert a bankhoz került az ügy. Bővebb magyarázatot nem kaptunk. Felháborítónak tartjuk a Magyar Postának ezt az eljárását, hogy a mielőbbi kártalanítás helyett csak elodázzák a problémát, mondván, hogy ez a dolgok menete . Szerencsére nem ezen a 44.220 forinton múlt a megélhetésünk ebben a hónapban, de biztosan van olyan, akinél ekkora összegnek nagy szerep jut az egész havi kiadásaiban. Ilyen esetben is ül majdnem egy hónapot a pénzen a posta? Nem szeretnénk személy szerint felelőssé tenni senkit, mert aki dolgozik, az hibázhat. Azt viszont megemlítenénk, a Magyar Posta vezetése elgondolkodhatna azon, hogy a régi, lojális, tapasztalt és megfelelő végzettségű dolgozóinak a megbecsülése helyett megéri-e nekik gyorstalpaló tanfolyamon betanított embereket beültetni a hivatalokba, illetve kiküldeni az utcára kézbesíteni. Több postás is van az ismeretségi körömben és a rokonságomban, úgyhogy saját tapasztalatomból fakad a felháborodásom. Úgy vélem, egy ekkora cégnek jobban kellene ügyelni a presztízsére, és nem engedhetne meg magának ilyen baklövéseket. Amennyiben mégis előfordul, abban az esetben pedig az ügyfél mielőbbi kártalanításán kellene dolgozniuk. Biztos vagyok benne, ha ez az eset fordítva történik, vagyis nekünk utalnak tévesen pénzt, akkor nem ülhetünk ennyi ideig a babérjainkon - jegyezte meg Sándor Attila, akit szeptember tizenhatodikán a lehető legnagyobb öröm ért kárpótlásként a sorstól: megszületett a harmadik gyermeke.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Magyar Posta Zrt.-t, amelytől először azt a választ kaptuk, hogy a jelzett problémát kivizsgálják, és ennek eredményéről a jogszabályoknak megfelelően, legkésőbb 30 napos elintézési határidőn belül tájékoztatják lapunkat. Aztán másnap egy ügyfélszolgálati ügyintéző arról tájékoztatott bennünket, hogy a posta október 9-ig megküldi a válaszát. Erre az október 13-ai lapzártánkig nem került sor. (Amint megérkezik szerkesztőségünkbe a Magyar Posta válasza, közzétesszük azt.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!